A listások is részesülnek az alapból?
A békéscsabai képviselő-testület februári ülésén döntött a képviselői alap összegéről és felosztásáról. A közgyűlés Fidesz-frakciója ezzel kapcsolatosan a megyei közigazgatási hivatalhoz fordult, ott pedig megállapították a törvénysértést.
Dátum: 2003-04-16 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:21.589133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén több mint 21 millió forint az az összeg, melyből a városi képviselők segítséget nyújthatnak a közérdekű lakossági igényekhez igazodó kisebb feladatok megvalósításához. Az önkormányzati rendeletből ugyanakkor kiderül, hogy ebből az alapból csak az egyéni választókerületi képviselők számára biztosítanak lehetőséget a felhasználásra, a listás képviselőknek nem.
A megyei közigazgatási hivatal jelzésünk alapján megvizsgálta a közgyűlési határozatot mondta Végh László fideszes képviselő. Közlésük alapján egyértelműen megállapítható a diszkrimináció, ezáltal pedig a törvénysértés.
Az Alkotmánybíróság legutóbb Miskolc önkormányzatának ilyen tárgyú rendeletét semmisítette meg, és mutatott rá, hogy a szabad mandátum a képviselői jogállás alapja. A képviselői feladatok ellátásához szükséges jogok és szervezeti feltételek tekintetében nem lehet a képviselők között aszerint különbséget tenni, hogy milyen módon nyerték el mandátumukat. Az Alkotmánybíróság határozata kimondja azt is, hogy a települési képviselők között nem tehető különbség a képviselői alap feletti rendelkezésben sem. Tehát ugyanazok a jogai e tekintetben is az egyéni és a listás képviselőknek.
A megyei közigazgatási hivatal ez év május 30-ában szabta meg a határidőt a törvénysértés megszüntetésére. A közgyűlés a felhívásban foglaltakat köteles megvizsgálni, és az annak alapján tett intézkedéséről vagy egyet nem értéséről a hivatal vezetőjét tájékoztatni.
Ny. L. - Békés Megyei Hírlap