A teljes betegellátást szétveri a kormány
A kormány holnapi kormányülésén napirendre veszi az orvostanhallgatók röghöz kötését, így egyetlen tollvonással külföldre kényszeríti a magyar orvostanhallgatók háromnegyedét - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Kupper András.
Dátum: 2009-06-02 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:45.370425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper András szerint ez a javaslat a teljes betegellátás szétverését jelentené. Mint folytatta, az Egészségügyi Minisztérium - korábbi ígéretei ellenére - március óta semmilyen kommunikációt nem folytatott a szakma és az orvostanhallgatók érdekképviseleteivel. A fideszes képviselő egy felmérésre hivatkozva kifejtette: a rezidensek 71 százaléka hagyná el az országot az új törvény bevezetése után, 5 százalékuk pedig magát a pályát hagyná el. Ezzel kapcsolatosan a honatya kifejtette: az offshore-kormány eddig a profitot menekítette külföldre, most pedig a szellemi tőke kivitelére készül.
Az offshore-kormány oly sok kárt tett már az ágazatnak, ezért most arra kérjük őket, ne tegyék tönkre véglegesen a magyar betegellátást, ne űzzék el az országból az adófizetők milliárdjaiból képzett fiatal magyar orvosokat - szögezte le végül Kupper András.