Fideszes segítséget kapott Lara
Túl van a műtét utáni úgynevezett kilökődés veszélyén Lara. A másfél éves kislány szombat éjjel kapott új, igazi szívet. Még lélegeztetőgépen tartják, de állapota már stabil. Ha kikerül a kórházból, hosszú rehabilitáció vár rá új otthonában, Szegváron ugyanis a település egy felújított ingyenlakást ajánlott fel a családnak.
Dátum: 2009-06-02 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:45.751646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lara túl van a műtét utáni legkritikusabb 24 órán - lélegeztetőgépen van, orvosai szerint állapota stabil. A kislány egy hasonló korú és súlyú kisgyermek szívével élhet tovább.
"Már gyengült a vége felé. Hol evett, hol nem, sokat hányt, kedvetlenebb volt. Lelkileg is megviselt ez mind a kettőnket. Egy idő után azt kezdtem érezni, hogy akármit is csinálok, nem tudom megmenteni. Valaminek történnie kell. Aztán váratlanul megjött ez a szív és meg tudták csinálni a műtétet, ez sokat jelent" - mondta Csentes Éva, Lara édesanyja.
Ingyen steril lakás
A kislány lakhelyén mindenesetre már készülnek Lara fogadására. Először úgy tervezték, a nagyszülőknél alakítanak ki egy steril lakószobát, de a falu vezetői végül úgy döntöttek, ingyen adnak a családnak egy önkormányzati lakást.
"Ez egy teljesen felújított lakás, csak néhány éve nem lakja senki, amúgy az orvosi rendelő felett van, és ezt biztosítanánk díjmentesen a számukra arra az időszakra, amíg nem tudnak saját lakást vásárolni. És ez bármennyi év lehet. Az ő döntésük lesz, hogy meddig laknak itt" - nyilatkozta Gémes László, Szegvár fideszes polgármestere.
Larát 184 napon keresztül tartotta egy műszív életben. Ha kikerül az intenzív osztályról, hosszas rehabilitáció vár rá, és valószínűleg élete végéig gyógyszereket kell szednie.