Az összeomlás felé tart az ország
Az új kormányt nem az ország polgárai hatalmazták fel, alkalmatlan a kormányzásra, és az összeomlás felé vezeti az országot - nyilatkozta Orbán Viktor az egyik vezető német konzervatív lapnak. A Fidesz elnöke elmondta: a többek között hitelekből fedezett jóléti kiadások tönkretették az országot, a következő kormány egyetlen fillért sem talál majd az államkasszában. A közbiztonságról szólva Orbán úgy vélekedett, az állampolgároknak egyes vidékeken az a benyomásuk, hogy olyan állapotok uralkodnak, mint 150 éve a vadnyugaton.
Dátum: 2009-06-02 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:24:51.892625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Majdnem mint a vadnyugaton" címmel terjedelmes interjút közölt Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap magyar származású szemleírójának, Georg Paul Heftynek adott interjú bevezetőjében a jelenlegi magyar kormány megítélésére vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette: "Az új kormányt nem az ország polgárai hatalmazták fel, alkalmatlan a kormányzásra, és az összeomlás felé vezeti az országot."
A Fidesz elnöke szerint a kormánynak van ugyan parlamenti jogalapja, mert parlamenti szavazással jött létre. Nincs ugyanakkor parlamenti háttere, mert a szabad demokraták egyáltalán nem vesznek részt benne, és a szocialisták közül senki nem volt hajlandó vállalni a miniszterelnökséget. "Magyarországot ma a különösen gazdagok egy csoportja vezeti" - jelentette ki.
"Az állam nem gondoskodik a rendről"
A Magyar Gárdáról szólva az ellenzéki pártvezető úgy vélekedett: a gárda az állam szétesésének a következménye. Az emberek úgy érzik, hogy az állam nem gondoskodik a rendről, a falvakban a rendőrség egyáltalán nincs jelen, s ezért maguk vették kezükbe a jog és a rend fenntartását. "Ha a Fidesz kerül kormányra, szükségtelenné válik ez a gondolkodás, mert mindenütt lesz elég rendőr. Ezért nem lesz semmiféle jogalapja félkatonai szerveződéseknek Magyarországon" - tette hozzá. A Jobbik megerősödésével kapcsolatban a Fidesz elnöke annak a nézetnek adott hangot, hogy a radikalizmus pszichikai és gyakorlati okait a szociális elkeseredettségben kell keresni. "Ha szűkíteni akarjuk a szélsőséges politika bázisát, ami elhatározott szándékunk, akkor lehetünk a legsikeresebbek, ha perspektívát kínálunk a magmaradt középosztálynak és az elszegényedett rétegnek." Ebből a célból a következő kormánynak egy tényleges néppárt politikáját kell folytatnia, s szociális célokat kell kitűznie. "Hosszú távon ez húzza ki a talajt a szélsőségesek lába alól" - fogalmazott Orbán Viktor. A romák helyzetét a Fidesz elnöke "zavarosnak" nevezte, amely - mint hozzátette - "aggodalommal tölt el bennünket".
Fontos a perspektíva
A jobbítás esélyeire vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: világossá kell tenni, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, az alól nem jelent mentséget a nehéz szociális helyzet vagy a kisebbséghez való tartozás. A mostani kormány ezt a hibát követi el, s ezzel bizalmatlanságot kelt - vélekedett Orbán Viktor, aki szerint egy általa vezetett kormány világossá fogja tenni: mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, amit a cigány közösségnek is tudomásul kell vennie. Ugyanolyan fontos azonban, hogy ennek a közösségnek perspektívát nyújtsanak. A cigányoknak munkahelyekre és jó képzésre van szükségük - jelentette ki, utalva arra, hogy az általa vezetett kormány munkahelyeket fog teremteni a romák számára.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a romák ellen elkövetett bűncselekmények tetteseit vajon alkalmatlanság miatt nem tudja elfogni a rendőrség, vagy egy politikai játszma eleméről van szó, Orbán Viktor azt válaszolta: bár nem ismeri a részleteket, de inkább az alkalmatlanság feltételezésére hajlik. "A magyar állam bizonyos területeken ugyanis már nem működik. Ez a rendőrséget is érinti, amely elbizonytalanodott. Az állampolgároknak egyes vidékeken az a benyomásuk, hogy eltűnt az állam, s ott olyan állapotok uralkodnak, mint 150 éve a vadnyugaton" - fogalmazott a Fidesz vezetője.
Probléma az eladósodottság
Magyarország legnagyobb problémájának Orbán az eladósodottságot nevezte. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a 2002 óta hatalmon lévő szocialista kormányok felrúgták azt az 1990-ben a politikai és a gazdasági elit által kötött hallgatólagos megállapodást, amely szerint külföldi hitelekből nem finanszíroznak jóléti kiadásokat. Ezt a megállapodást Orbán szerint 2002-ig minden kormány betartotta, függetlenül attól, hogy milyen színezetű volt. Azt követően azonban a szocialista kormányok - pártpolitikai sikerek érdekében - ismét hitelekből finanszíroztak jóléti kiadásokat, s ezzel tönkretették az országot. Ezért a legfontosabb feladat az eladósodás növekedésének megakadályozása - tette hozzá. Orbán szerint a következő kormánynak szembe kell néznie azzal, hogy egyetlen fillér sem lesz az államkasszában. Hozzátette: "Ha a választásokra 2010 áprilisában kerül sor - bár reménykedem egy korábbi időpontban, de ezt nem tartom valószínűnek -, az adósságok elérik a bruttó nemzeti termék 85-90 százalékát, az inflációs ráta több mint 5 százalékos lesz, a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hitelek felhasználásra kerülnek, s a valutaalappal kötött szerződés lejár. Az új kormány ilyen időpontban fog hivatalba lépni" - jelentette ki a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban a Fidesz elnöke.