Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányos aggályok a közoktatásban

A Magyar Szocialista Párt feladta választási programját, annak oktatási fejezetében ugyanis nem szerepelt sem iskolaszerkezeti váltás, sem totális tantervi reform, sem pedagógus-elbocsátás - hangzott el a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerdai sajtótájékoztatóján. Nagy szavak, ígérgetések és jelentéktelen eredmények, zavaros elképzelések találhatók a felsőoktatási törvény módosítására benyújtott javaslatban - jelentette ki Pokorni Zoltán.


Dátum: 2003-04-16 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:22.285960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felsőoktatási törvény módosítására benyújtott javaslat a jelenlegi felvételi rendszer helyett a felsőoktatási intézményekre bízná, hogy mely szintű vizsgákat fogadják el. A javaslat alapján nem lehet tudni, hogy 2005-től milyen szabályok szerint zajlik majd le a felsőoktatásba történő felvétel, ez nyilvánvaló káoszhoz vezet - hangsúlyozta Pokorni Zoltán. Hozzátette: így sérülnek az Orbán-kormány által kialakított felvételi rendszer - az emelt szintű érettségi - legfontosabb elemei: az egységes és mérhető vizsga, amely lehetővé tesz, hogy a legrátermettebbek tanulhassanak az államilag finanszírozott helyeken.

A módosítási javaslat ugyanakkor nem ad választ azokra a kihívásokra amelyekkel a magyar felsőoktatás az Európai Felsőoktatási Térség kialakítása és az EU-csatlakozás következtében szembesülni fog. A Bologna-i Nyilatkozatban megfogalmazott célok megvalósítása érdekében - amelyekért az előző kormány sokat tett - egy év alatt semmilyen lépés nem történt - mondta Pokorni Zoltán.

A kormány halogatása a magyar felsőoktatás csatlakozás utáni lehetőségeit csökkenti, növelve a kockázatok számát. 2005 után külföldi felsőoktatási intézmények jelenhetnek meg Magyarországon, a magyar hallgatók külföldre tömegesen mehetnek tanulni, a legkiválóbb oktatók is elhagyhatják hazánkat, gyengítve ezzel a hazai felsőoktatás pozícióit - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

Feltette a kérdést: Mi került ezen a törvényjavaslaton 100 millió forintba?

A közoktatási törvény módosítását szükségessé tevő indokok megalapozatlanok, illetve pontosabb vizsgálatra szorulnak - jelentette ki Sió László. Kiemelte: a törvény valójában egy lopakodó iskolaszerkezeti váltás, tantervi reform, amely a pedagógusok állását is veszélyezteti. A tervezet szerint az ötödik és hatodik évfolyamon az órák 25-40%-át tanítóknak kell tartaniuk, ez azt jelenti, hogy néhány éven belül minden ötödik felső tagozaton tanító pedagógus válhat feleslegessé. Hozzátette. A javaslat ugyanakkor alkotmányos aggályokat is felvet, mivel megkérdőjelezi a korábban megszerzett képesítések értékét.

A közoktatási törvény módosításának számos eleme olyan kérdést szabályoz, amelyek nem törvényi szintre valók, felesleges zavart okozva ezzel az iskolák óvodák életében - jelentette ki fideszes politikus.

A törvényjavaslat titoktartásra kötelezni a pedagógust abban az esetben, ha a gyermek drogot fogyaszt vagy terjeszt az iskolákban. Ezt még a szülőknek sem mondhatják el a tanárok. A javaslat abszurd és embertelen, emellett szintén alkotmányos aggályokat vet fel, hiszen ellentétben áll más jogszabályokkal, amelyek a gondviselő felelősségét hangsúlyozzák - mondta Pokorni Zoltán.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek