Bajnai újabb offshore lebukása
Mekkora adót mentettek ki offshore cégeiken keresztül Bajnai Gordon és minisztertársai - fogalmazta meg kérdését Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-06-03 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:07.649815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a politikus rámutatott: a Magyar Nemzetben megjelentekből egyértelműen kiderült, hogy Bajnai Gordon tulajdonában olyan cégek voltak, amelyek a magyar adófizetés elkerülésére jöttek létre, tehát klasszikus offshore cégnek minősülnek.
Becsapták a magyar embereket - mondta a fideszes politikus -, akiket joggal érdekel, hogy mennyi adót nem fizettek be a Bajnai-féle offshore cégek, és így mekkora az az összeg, amely hiányzik a költségvetésből.
Cser-Palkovics megfogalmazta: az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy Bajnai alkalmatlan mint miniszterelnök, és most már az is nyilvánvalóvá vált, hogy méltatlan is erre a tisztségre.
A Fidesz kormányra kerülése esetén kilátásba helyezett kivizsgálásokkal kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz helyettes szóvivője elmondta: a jogi következmények mellett morális és politikai következmények is léteznek, mivel nem tartható, hogy amíg adókat és terheket növel a kormány, addig tagjai vagyonokat mentsenek ki offshore cégeken keresztül, hogy elkerüljék a hazai adófizetést.