Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás a Védegylet és a Duna Charta téves állításaira

"Meglepetéssel értesültem a Duna Charta, a Reflex és a Védegylet mai közleményéről, melyben olyan állításokat tulajdonítanak nekem, melyeket soha, sehol nem mondtam" - olvasható Nagy Andor közleményében.


Dátum: 2009-06-03 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:12.811667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azért is sértő ez a személyemet érintő inkorrekt támadás, mert annak idején a Bibó Szakkollégium részéről éppen én tartottam a kapcsolatot a Duna Körrel, és tevékenyen részt vettem a nagymarosi gát elleni tiltakozó megmozdulásokban. A közelmúltban egy fórumon valóban beszéltem arról, hogy a Szigetköz rehabilitációjának témájáról lehet vitát folytatni", de azt állítani, hogy ezzel én a gát felépítése mellett foglaltam állást, nyilvánvaló csúsztatás és hazugság, amelyet ezúton tisztelettel visszautasítok" - emelte ki közleményében az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke.

"A szóban forgó, a Szigetköz rehabilitációjával kapcsolatos javaslat nem jelenti a bős-nagymarosi erőmű megépítését, és egyáltalán nem gyengíti Magyarország pozícióit a hágai perben. A környezetvédelem ügyéért érzett - általam is osztott - aggodalom, felelősség sem menti fel a témában érintett szervezeteket az alól a kötelezettség alól, hogy megnyilvánulásaik során a tényekhez és az igazsághoz tartsák magukat" - szögezte le Nagy Andor, hozzátéve: "Természetesen nyitott vagyok a témával - és minden más környezetvédelmi témával - kapcsolatos vitára, beszélgetésre akár szakmai fórumokon, akár az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságában".

Kapcsolódó elemek