KÉSZ Világzenei Fesztivál Kecskeméten
Az idén is megrendezik a KÉSZ Világzenei Fesztivált; az augusztus 15-én kezdődő, háromnapos zenei esemény programjainak túlnyomórészt ezúttal is a Kodály-hagyomány és az eredeti népzene ápolásában élen járó Kecskemét ad otthont.
Dátum: 2003-04-16 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:23.631021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az immár negyedik alkalommal meghirdetett fesztiválról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elhangzott: a fesztivál az idén nemzetközi rangúvá vált és többnaposra bővült.
Szerdahelyi Zoltán, a világzenei program ötletadója és művészeti irányítója utalt arra: a világzene olyan műfaj, amely magában foglal minden, ősi gyökerekből táplálkozó, de egyben az új formációktól sem idegen zenei világot.
Az idei zenei esemény mottója: népzenei hagyományok a mai életérzés és művészet sodrásában.
Szerdahelyi Zoltán tájékoztatása szerint a fesztivál nyitóestjén a három évvel ezelőtt alakult Folkestra együttes lép fel, amelynek zenéjében a magyar, a bolgár, a török népzene és a latin ritmusok, valamint a dzsessz harmóniái egyesülnek.
Ugyancsak ekkor ad műsort a Skóciából érkező Malinky zenekar, valamint a balkáni, a romániai cigány- és a közel-keleti tradicionális zenét játszó Besh O'Drom együttes.
Augusztus 16-án hallhatják a kecskemétiek a 2001-ben alakult helyi Kabóca együttest, a Szerbiából érkező Iskont, a Horvátországot képviselő Kries zenekart és a francia Mukta együttest.
A Balkan Syndicate zenekar a legszebb magyar népdalokat szólaltatja majd meg modern hangszerelésben, őrizve a hagyományokat, ugyanakkor egyéni, új stílust teremtve.
Szerdahelyi Zoltán jelezte: a koncertsorozatot a Szegedi Szabadtéri Játékok programjának keretében tartandó gálaesttel zárják.
A szegedi Dóm téren tartandó augusztus 17-i világzenei gálán fellép a Ghymes együttes, az indiai Trilok Gurtu és egy 20 tagú nagyegyüttes, a ghánai Fritiri zenekar.
A KÉSZ Világzenei Fesztivál koncertjeit a Magyar Rádió rögzíti, és egy későbbi időpontban sugározza.
MTI - fidesz.hu