A városvezetés cirkuszt csinál a Fővárosi Közgyűlésből
Kivonult a Fidesz- és a KDNP-frakció a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről, de az ellenzéki képviselők az épületben maradtak. Tarlós István, a frakciószövetség vezetője úgy fogalmazott: a közvélemény figyelmét szeretnék felhívni arra, összeegyeztethetetlen a demokráciával az, ahogyan a közgyűlés működik.
Dátum: 2009-06-03 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:14.346230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz és a KDNP képviselőinek kivonulása után Tarlós István újságírók előtt azt mondta: összeegyeztethetetlen a demokráciával, ami a közgyűlésben történik. Úgy fogalmazott: a városvezetés "cirkuszt, komédiát csinál" a testület működéséből.
A frakcióvezető kifogásolta, hogy a közgyűlés elején úgy vettek le előterjesztést a tervezett napirendről, hogy ezzel kapcsolatban az ellenzék nem is kérdezhetett. Amikor viszont nem volt meg a szükséges többség egy döntéshez, akkor új szavazást rendelt el a főpolgármester.
Tarlós István közölte azt is: az új szocialista képviselő, Bihary Gábor az esküjét a 67 tagú közgyűlésben csak az MSZP-SZDSZ-koalíció 33 tagja előtt tette le, ezzel az ellenzéki politikus szerint a "főpolgármester kockáztatja, hogy törvénysértésbe esik".
A közgyűlés működésére példaként hozta fel azt is, hogy a szerdai ülés egy órával később kezdődött, mert várni kellett a koalíciós képviselők megérkezésére, hogy meglegyen az MSZP-SZDSZ többsége, illetve az ülést a hírek szerint azért szerdára hívták össze, mert egy szocialista képviselő csütörtöktől elutazik.
Bagdy Gábor, a KDNP-frakció vezetője szintén kifogásolta, hogy ha a közgyűlésben az ellenzék kér szót, akkor a szervezeti és működési szabályzatra hivatkozva nem adja meg a városvezetés, de ha egy voksolásnál nem lesz meg a koalíció által várt többség, akkor valamilyen indokra hivatkozva újra szavaztatnak.