Eltiltott MSZP Nógrád megyében
Az MSZP nógrád megyei szervezete szórólapjával megsértette a választási eljárási alapelveket, ezért a választási bizottság eltiltotta a jogsértőt a további jogszabálysértéstől.
Dátum: 2009-06-03 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:17.633292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság a Fenyvesi Gábor által benyújtott kifogás tárgyában meghozta a következő határozatot:
A választási bizottság megállapítja, hogy az MSZP helyi szervezete szórólapjával megsértette a Ve. 3. § a) és d) pontjaiban megfogalmazott választási eljárási alapelveket és eltiltja a jogsértőt a további jogszabálysértéstől."
Fenyvesi Gábor 2009. május 30-án nyújtott be kifogást a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottsághoz, az MSZP helyi szervezetének két szórólapjával kapcsolatban.
A szórólapok azt állítják, hogy az ott felsorolt fejlesztéseket, beruházásokat az MSZP építette. Álláspontja szerint a szórólapok valótlan információkat tartalmaznak és alkalmasak a választók megtévesztésére, mivel az említett beruházások vagy ciklusokon átívelő programként, vagy állami és önkormányzati finanszírozásúként, vagy EU-s és hazai forrásokat igénybevevő beruházásként kerültek megvalósítására.
A kifogás benyújtójaként kértem a választási bizottságot, hogy szólítsa fel az MSZP helyi szervezetét: fejezze be a választók megtévesztését; és tiltsa el a további jogsértéstől.
A választási bizottság megállapította, hogy a kifogás megalapozott.
Megállapította továbbá, hogy a szórólapok a feltüntetett beruházások kapcsán valótlan tényállításokat tartalmaznak, illetve valótlan - a választópolgárok megtévesztésére alkalmas - következtetések levonását teszik lehetővé.
A szórólapon felsorolt beruházások különböző szervek döntéseinek következtében, különböző források felhasználásával kerültek finanszírozásra, félrevezető az az állítás, amely a megvalósításukat egy párthoz, jelen esetben az MSZP-hez köti.
"A választási bizottság megállapítja, hogy az MSZP helyi szervezete szórólapjával megsértette a Ve. 3. § a) és d) pontjaiban megfogalmazott választási eljárási alapelveket és eltiltja a jogsértőt a további jogszabálysértéstől."
Salgótarján, 2009. június 3.
Fenyvesi Gábor
Nógrád 01 vk. kampányfőnök-helyettes