Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pöttering és Barroso részvételre buzdít

A csütörtök és vasárnap között tartandó európai parlamenti (EP-) választások fontosságára hívta fel a figyelmet szerdán Hans-Gert Pöttering, az EP eddigi elnöke, valamint José Mauel Barroso, az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak a vezetője.


Dátum: 2009-06-03 22:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:24.225348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelenleg az EU jogalkotásának mintegy 75 százaléka az Európai Parlament és a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács együttes döntése alapján születik, és közvetlen hatást gyakorol mindennapi életünkre - hívta fel a figyelmet nyilatkozatában Pöttering.

Kiemelte, hogy az unió előtt álló kihívások - a gazdasági válság, a munkanélküliség, az éghajlatváltozás, az energiabiztonság, vagy éppen a migráció - miatt új lendületet kell adni az EU-nak, és erre jó alkalmat nyújt az EP-választás.

José Manuel Barroso bizottsági elnök arról az általa paradoxnak minősített jelenségről beszélt, hogy miközben az elmúlt évtizedekben az Európai Parlament egyre jelentősebb testületté vált, az EP-választásokon való részvétel aránya folyamatosan csökkent.

"Adott a választás joga, ki kell használni" - hangsúlyozta Barroso.

Kapcsolódó elemek