Pokorni Zoltán igent mondott, Schmitt Pál később dönt
Pokorni Zoltán elfogadta Orbán Viktor felkérését a Fidesz alelnökjelöltségére, a szintén felkért Schmitt Pál a húsvéti ünnepek utánra ígérte válaszát - erről a Fidesz sajtóosztálya ad hírt szerdai közleményében.
Dátum: 2003-04-16 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:24.509819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor athéni elutazása előtt a Fidesz országos elnökségének megbízásából felkérte Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettest és Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, a parlamenti ellenzék által támogatott volt főpolgármester-jelöltet az alelnökjelöltség elfogadására.
- Pokorni Zoltán igent mondott a felkérésre, Schmitt Pál a húsvéti ünnepek utánra ígérte válaszát a párt elnökjelöltjének - olvasható a Fidesz közleményében, amely rámutat arra is: megindult a Fidesz május 17-i tisztújító kongresszusára a hivatalos jelölési eljárás. Mint írják, az elmúlt hetekben Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnökjelöltje megbeszéléseket folytatott a párt vezetőivel és a Fidesz kibővítésében, megújításában részt vevő közéleti személyiségekkel.
- A találkozókon egybehangzó véleményként fogalmazódott meg az a javaslat, hogy legszívesebben Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált látnák a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökeként - fogalmaz a közlemény.
fidesz.hu