Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oktatási tárca fizetésképtelensége az államcsőd első jele

Az oktatási tárca fizetésképtelenné vált, hiszen már a hallgatók után járó képzési normatívát sem tudja kifizetni, ez pedig az államcsőd első jele - kommentálta a Magyar Nemzet erről szóló cikkét csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján Pósán László, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes tagja.


Dátum: 2009-06-04 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:42.219536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azzal, hogy a kormány a támogatási szerződésben garantált összeg kifizetését nem teljesítette, átverte a rektori konferenciát - mondta a politikus a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a dolgozók és a diákok egyelőre semmit nem érzékelnek a bajokból, de a rektorok már igen.

Megítélése szerint már az is gyanús volt, hogy a Hiller István vezette tárca három éves keretszerződést kötött az egyetemekkel a finanszírozásról. "Ezzel vagy a saját posztjának, illetve személyének a gyengülésével számolt a miniszter, vagy előre érzékelték a romló kilátásokat, és ezért akarták bebetonozni a költségvetést, vagy pedig egyszerű porhintés volt. Az utóbbi látszik bebizonyosodni" - fejtette ki a politikus.

Kitért arra, hogy amíg az oktatásban csődközeli helyzet van, addig más területeken tovább folyik a pazarlás. Ezek között említette az M6-os autópálya tolnai szakaszának alagútfúrásait vagy a Kalasnyikov-felújítási ügyet.

Az MTI kérdésére, hogy lesz-e hatása az egyetem működésére a normatíva ki nem fizetése, azt válaszolta: a májusi fizetések még megérkeztek, de mivel minden egyetem külön-külön havi bontásban kapja a normatívát, így kiszámíthatatlan, melyik intézményt mikor éri el a pénzmegvonás. "Amikor már ők is elismerik, hogy képtelenek fizetni, akkor a mögött több hónapos maszatolás állhat, ami most jutott el oda, hogy egyes intézményeket elérjenek" - zárta válaszát.

Az MTI érdeklődésére közölte: a házbizottságban részletes tájékoztatást fognak kérni az ügyről, illetve felszólítják a kormányt, hogy ezek után vonja le a személyi konzekvenciákat.

A Magyar Hírlap csütörtöki számában azt írta, hogy gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a Hiller István vezette oktatási tárca a minisztérium büdzséjét érintő sorozatos zárolások miatt. Az írás szerint a helyzet addig romlott, hogy már a hallgatók után járó képzési normatívát sem tudják kifizetni, és több felsőoktatási intézmény csak létszámleépítéssel képes fennmaradását biztosítani.

Kapcsolódó elemek