Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért ad közpénzt egy állami cég szocialista kampányrendezvényre? - Írásbeli kérdés Oszkó Péter pénzügyminiszternek


Dátum: 2009-06-04 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:42.555828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Az MSZP budapesti honlapján még most is olvasható az a meghívó, mely arra biztatta a szocialista szimpatizánsokat, hogy vegyenek részt a május 23-i fővárosi kampány-rendezvényen. A XIII. kerületi Szent István parkban tartott "Sajtófeszt 2009 - A jövő Európája" című programra az internetes oldal tanúsága szerint meghívták az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltjeit, Kovács László volt pártelnököt, valamint Lendvai Ildikót és Lamperth Mónikát. A házigazda feladatait Szanyi Tibor MSZP-s képviselő látta el.

Mindebben semmi különleges nem lenne, ha a rendezvény támogatói között nem jelent volna meg a Szerencsejáték Zrt. A nemzeti lottótársaság tulajdonosa alapításától kezdve száz százalékban a Magyar Állam. Megdöbbentő, hogy közpénzekkel, vagyis az emberek pénzével gazdálkodó állami cég szponzorként közpénzekkel támogatta a politikai rendezvényt.

Az már csak hab a tortán, hogy a Szerencsejáték Zrt. által felajánlott három millió forint piaci alapon kidobott pénznek számít - hiszen a sajtóban olvasható információk szerint - ilyen nagyarányú támogatás esetén több tízezer résztvevőt kellene felmutatni a szervezőknek. A sajtótudósítások szerint azonban alig pár százan vettek részt a szocialista fesztiválon.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mint a kormány Szerencsejáték Zrt-ért felelős tagja, kérem, adjon választ arra a kérdésre, hogy miképpen fordulhatott elő, hogy egy állami cég hárommillió forinttal támogatta a szocialisták kampányrendezvényét?

Ki döntött az állami cégnél a kampányrendezvény támogatásáról?

Mikor indít vizsgálatot a botrányos eset tisztázása érdekében?

Tisztelettel:

Ágh Péter

országgyűlési képviselő

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek