Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borkai: "virtuális" az uniós pályázatokon nyert pénzek zöme

Az európai uniós pályázatokon elnyert támogatások Győr fideszes polgármestere szerint a leginkább virtuális pénzek: hiába az eredményes pályázatok, források alig-alig érkeznek.


Dátum: 2009-06-04 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:43.244235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borkai Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig több mint 17,5 milliárd forint támogatást nyert el a város, de 500 millió forintnál több nem érkezett meg mostanáig. Ennek okát az uniós pályázatokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség "hihetetlen lassú" ügyintézésében látja az ellenzéki polgármester.

Rámutatott arra: az úgymond sikeres pályázatok közül a 10 milliárd forintos hulladékprojektből 300 millió forint kifizetése megtörtént, s kaptak "pár 10 milliót" a kisebb projektekre, de a több mint 1 milliárd forintos Agóra Pólus, továbbá a közösségi közlekedéshez kapcsolódó pályázat pénzeiből "még egy forintot sem láttak".

A polgármester tájékoztatása szerint 2007-2008-ban 81 beadott pályázat közül 58-at minősítettek eredményesnek az illetékesek, ez azt bizonyítja, hogy a város nem követett el mulasztást, nem hagyott ki lehetőségeket, mint ahogy bizonyos kritikusok állítják.

A döntési mechanizmus lassú, a kifizetések is lassúak, s erre nem magyarázat, hogy az uniós projektek esetében utófinanszírozás történik - fogalmazott Borkai Zsolt.

Kapcsolódó elemek