Ma szélesebb összefogás van, mint a rendszerváltáskor
Ma szélesebb összefogás van Magyarországon a kormánnyal és a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal szemben, mint a rendszerváltáskori szavazáson - mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke csütörtökön az RTL Klubnak adott interjújában.
Dátum: 2009-06-04 23:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:25:48.360526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt hittem, hogy annál nagyobb összefogás, annál szélesebb egyetértés, mint ami 1990-ben volt a kommunista rendszerrel szemben, már aligha jöhet létre még egyszer" - fogalmazott a pártelnök. Hozzátette: az emberek valami újat akarnak, így "zárójelbe került" az, hogy ki konzervatív, liberális, kereszténydemokrata, ki dolgozott a Kádár-rendszer ellen.
A szlovák parlament rendkívüli ülésén elhangzottakra Orbán Viktor úgy reagált: ha tudom, hogy ennyire figyelnek, sokkal határozottabban, és kétszer ilyen hosszan beszéltem volna. "A reakciót (...) a politikai szórakoztatóipar részének tekintem" - fogalmazott az elnök.
Közölte azt is: túlzásnak tartja, hogy egy egész Európában "fasisztoid" pártként számon tartott szlovák párt elnöke ilyen "showműsort" rendezhet.
"Az élet tényein nem lehet változtatni, a helyzet úgy fest, hogy az egész Kárpát-medencében vannak magyarok, és ez többet nyom majd a latban, mint az országhatárok" - közölte.