Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tett a Fidesz

Magyarország és a magyar emberek győztek - jelentette ki Szijjártó Péter a Fidesz-KDNP eredményváró központjában tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-06-07 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:20.419760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szóvivője köszönetet mondott a magyar embereknek, hogy a kormányzati igyekezet dacára éltek a demokrácia adta lehetőségekkel, és elmentek szavazni. Hozzátette: az előzetes részvételi adatok szerint Közép-Európában a legmagasabb részvételi arányt Magyarország produkálta.

Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP retteg a hatalom elvesztésétől - jegyezte meg Cser-Palkovics András, aki szerint ma a választók határozottan véleményt alkothattak arról: elég volt a Gyurcsány-Bajnai korszakból. Az egész ország területéről érkezett bejelentések alapján világossá vált, hogy az MSZP a szavazás napján is törvénysértő módon akarja manipulálni az emberek akaratát.

A Fidesz az OVB-hez fordult a súlyos törvénysértés miatt, és feljelentést tett a rendőrségen, és határozottan felszólítja a Magyar Telekomot, hogy ne forgalmazzon törvénysértő telefonhívásokat.

Kapcsolódó elemek