Szíria tagad
Szíria nem bújtat volt iraki vezetőket, amivel az Egyesült Államok vádolja, és "sohasem voltak jó kapcsolatai" Szaddám Huszein iraki elnök kormányzatával - jelentette ki szerdán a damaszkuszi külügyminisztérium szóvivője.
Dátum: 2003-04-16 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:27.184038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Teljesen alaptalanok azok az állítások, amelyek szerint Szíria menedéket ad az iraki rezsim egyes jelképes alakjainak - hangoztatta damaszkuszi sajtóértekezletén Buszaina Saabán. - Szíriának sohasem voltak jó kapcsolatai az iraki rezsimmel. Sőt, a volt iraki rezsim a múltban akciókat is indított állampolgáraink ellen." A szóvivő ezzel azokra a merényletekre utalt, amelyeket a nyolcvanas években hajtottak végre Szíriában, főleg annak fővárosában.
Az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyról szólva Saabán asszony úgy fogalmazott, hogy "az ajtó nincs teljesen bezárva", a párbeszéd folytatódik, beszélünk mindenről". Mint mondta, Theodore Kattouf, az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete rendszeresen felkeresi a szíriai vezetőket. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Szíria "mindig együtt fog működni olyan dolgokban, amelyek az iraki nép érdekét szolgálják". Azt is hangoztatta, hogy Damaszkusz szívesen fogadná Colin Powell amerikai külügyminisztert. Mint az AFP hírügynökség utal rá, az amerikai vezetők vasárnap óta egyre több váddal illetik Damaszkuszt: a nemzetközi terrorizmus támogatásával, tömegpusztító fegyverek beszerzésének szándékával, az iraki vezetők szökésének segítésével. Saabán úgy vélekedett, Izrael áll e kampány mögött, mégpedig azért, mert Szíria "mindig is szemben állt az arab földek izraeli megszállásával és gyarmatosításával". A szóvivő szerint "az izraeli nyomás célja - mint ezt Ariel Saron is megmutatta tegnap - az, hogy Szíria (amerikai) célponttá váljon". Saron kedden a Jediót Ahronót izraeli napilapnak nyilatkozva felszólította az Egyesült Államokat: gyakoroljon "igen erős nyomást Szíriára, nem szükségképpen háború felé haladva, hanem politikai és gazdasági eszközökkel". A szíriai külügyi szóvivő a szerdai sajtóértekezleten azt is értésre adta, hogy országának nincs szándékában bezárni radikális palesztin szervezetek szíriai irodáit, ami pedig Washington egyik régi követelése.
MTI - fidesz.hu