Csúcsot javítottunk az európai néppártok között
Csúcsot javított az európai néppártok között, és nagyot lépett előre a Fidesz-KDNP azzal, hogy az öt évvel ezelőtti 24-ből megszerzett 12 mandátummal szemben most 22-ből 14-et nyert el - mondta Schmitt Pál, a pártszövetség listájának első helyéről az Európai Parlamentbe (EP) bejutott képviselő vasárnap éjszaka az MTI-nek.
Dátum: 2009-06-08 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:25.764671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-ben tervezett munkájáról elmondta: reméli, folytatni tudja az oktatási és kulturális bizottság első alelnökeként végzett munkáját; csakúgy, mint a Horvátország-EP vegyes bizottság vezetését addig, amíg Magyarország délnyugati szomszédja be nem jut a közösségbe.
A 14 mandátumot "nagyon komoly" eredménynek nevezte, hangsúlyozva, hogy nagy riválisuk, az MSZP öt mandátummal kevesebbet szerzett, mint öt évvel ezelőtt.