Áder János környezetvédelemmel foglalkozik majd
Áder János az Európai Parlamentben (EP) környezetvédelemmel és az alternatív energia kínálta lehetőségekkel foglalkozik majd; erről a Fidesz EP-listájának negyedik helyezettje beszélt az MTI-nek vasárnap este.
Dátum: 2009-06-08 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:27.255090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Várhatóan az EP környezetvédelmi bizottságában - amely egészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal is foglalkozik -, mint főbizottságban fogok dolgozni a következő öt évben - mondta a politikus. Emellett az ipari bizottságban Gyürk András mellett is tevékenykedem majd - tette hozzá.
Mint mondta, e terület a tavalyi energiaválság óta felértékelődött. Magyarország e téren nem használja ki lehetőségeit, így lesz mit tenni a következő öt évben.
Jó lenne a magyar természeti lehetőségeket magunk hasznára fordítani - mondta Áder János.
Tájékoztatása szerint hétfő délután lesz az első megbeszélése a frakciónak, ahol várhatóan véglegesítik a feladatokat. Úgy vélte, az előzetesen számára kiosztott területek nem fognak változni.
Áder János kérdésre elmondta: nem tervezi, hogy az országgyűlési választásra hazajönne. Szándékai szerint kitölti az öt évet Brüsszelben - közölte.