Amerikai beismerés: gyilkos tűz iraki tüntetőkre
Amerikai részről szerdán elismerték, hogy előző nap amerikai katonák valóban a tüntető tömegre lőttek Moszulban, mert állítólag erőszakossá vált az amerikai jelenlét elleni tiltakozás. Egy szemtanú azonban úgy véli: az amerikaiak provokálták a tüntetőket azzal, hogy a csillagos-sávos lobogót kitűzték a kormányzósági épületre.
Dátum: 2003-04-16 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:27.485103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vincent Brooks tábornok a katari középső parancsnokságon adott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tengerészgyalogosok a moszuli kormányzósági központot biztosították későbbi célokra, amikor a tömeg rájuk támadt, köveket hajigált, lökdösődött, köpködött, majd egyesek elkezdtek a levegőbe lövöldözni. Az amerikaiak erre válaszul figyelmeztető lövéseket adtak le a fejük fölé.
A tábornok szerint ezután már közvetlen támadás érte a katonákat. A lövéseket a tengerészgyalogosokra és a különleges erők katonáira irányították. Célzott tűz volt, s válaszul rájuk is célzott lövéseket adtak le. Egyesekre a tömegben és másokra, akik felmásztak az épületegyüttes falára. Gyilkos tűz volt - mondta Brooks, aki szerint mintegy hét iraki halt meg.
Egy kurd vezető, aki ott volt a tüntetésen, úgy véli, hogy az amerikaiak hevítették fel az érzelmeket azzal, hogy kitűzték a csillagos-sávos lobogót az épületre. Az al-Dzsazíra televíziónak elmondta, hogy a tömeg akkor kezdett kődobálásba, amikor a zászló feltűnt a kormányzóság épületén.
MTI - fidesz.hu