Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erősíteni kell a belső fogyasztást, nem gyengíteni

Az étkezési utalványok, üdülési csekkek, bérletek megadóztatási szándékáról interpellálta a kormányt Szatmáry Kristóf.


Dátum: 2009-06-08 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:42.590023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Erősíteni kell a belső fogyasztást, nem gyengíteni (Szatmáry Kristóf)

A kormány által most bevezetni tervezett, a meleg étkezési utalványokra, az üdülési csekkre és a bérletre vonatkozó 32 százalékos adókulcs bevezetése, továbbá a hideg étkezési utalványokra és az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 54 százalékos adókulcs alá vonása a hazai fogyasztás drasztikus visszaesését eredményezné. Nem kímélné a hazai kis-és középvállalkozókat sem, akik ezt a terhet nem tudják majd kitermelni - mutatott rá Szatmáry Kristóf.

A politikus emlékeztetett: már a tavaszi beharangozott cafeteria-adóztatáskor is kiderült, hogy összességében az utalvány által generált többletforgalom miatti adó- és egyéb bevételek ellensúlyozzák az adómentesség miatti költségvetési bevétel-kiesést. Vajon azóta készített a kormány olyan hatástanulmányt, amiből biztosan megállapítható, hogy a költségvetés jelentős bevételhez jut, ha megadóztatják a béren kívüli juttatásokat? Felmérték, hogy a jelenleg is visszaesett vendéglátós forgalom mellett ennek az intézkedésnek hány, a vendéglátóiparban dolgozó munkavállaló lesz az áldozata? - kérdezte a fideszes képviselő, hozzátéve: több tízezer emberről van szó, akiket az államnak kell majd fenntartania a munkanélküli segélyből.

Rámutatott: az étkezési utalványt vagy az üdülési csekket törvényesen csak Magyarországon, hotelekben, éttermekben, vagy élelmiszerforgalmazóknál lehet elkölteni, áfát és a bérek utáni járulékokat az országban generál. Ezt figyelembe véve, még mindig megéri az étkezési jegy megadóztatása? - tette fel a kérdést Szatmáry Kristóf.

A jelenlegi helyzetben, az Önök számításai szerint is a lakossági fogyasztás 8 százalékkal fog visszaesni ebben az évben . Ebben a helyzetben nem "megölni" kell a belső fogyasztást fenntartó eszközöket, hanem erősíteni - fejtette ki a politikus.

Szatmáry Kristóf a következő kérdéseket tette fel:

- Miért nem azon gondolkodik a kormány, hogy a belső fogyasztást ösztönözze, és ezáltal

többletbevételt generáljon a költségvetésben?

- Mi az oka annak, hogy Önök mindenképpen meg akarják szüntetni az egyetlen, kifejezetten patrióta, Magyarországon elkölthető források támogatási rendszerét?

- Mi az oka annak, hogy meg akarják szüntetni azt a jól működő rendszert, amely több tízezer embernek ad munkát?

Katona Tamás államtitkár válaszában fiskális szempontokkal indokolta a bevezetendő új adónemet. Elmondta azt is, hogy a kérdést még nem zárták le véglegesen.

Szatmáry Kristóf viszontválaszában rámutatott arra, hogy a kormány még mindig adós azzal a válasszal, hogy milyen hatástanulmányok alapján akarja a kormány a jól működő, a hazai vendéglátó- és szállodaipart jelentősen támogató rendszert szétverni.

A fideszes képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, a parlament többsége azonban igen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3684, 'source_type': 'media', 'source_id': 3190, 'target_type': 'article', 'target_id': 90747, 'relation_type': 'describes'}