Darabonként öt forintért adta el autóbuszait Pécs?
Darabonként öt forintért adta el autóbuszait a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) egy egymillió forint jegyzett tőkéjű cégnek. Az adásvétel összegét senki sem erősítette meg, az biztos azonban, hogy az üzlet megköttetett az egykoron a város több milliárd forintos tulajdonát képező buszokra.
Dátum: 2009-06-09 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:58.411520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha igaz, hogy darabonként öt forintért adta el a PK Zrt. az autóbuszait egy, többek közt a pécsi közlekedési társaság tulajdonában álló cégnek, a PK Busrent Kft.-nek, és azt még utána vissza is bérli attól, az akár a hűtlen kezelés alapos gyanúját is felveti. A Dunántúli Napló több forrásból is így értesült. Habár magát az ügyletet, azaz hogy ma már egyetlen busz sincs a PK Zrt. tulajdonában a megyei internetes oldalnak mind a Pécs Holding vezérigazgatója, mind a Mecsekbusz Kft. egyik tulajdonosa is megerősítette, azt viszont most sem lehet tudni, igaz-e, hogy papíron öt forintért adták volna el az 500 ezer forinttól több tízmillió forintig terjedő értékű buszokat.
Jáhn Péter, a Mecsekbusz képviseletében csupán annyit mondott, hogy konkrét dolgokról az üggyel kapcsolatban csak később hajlandó nyilatkozni, a rendkívüli felügyelőbizottsági ülés után. Annyit azonban kijelentett, hogy jogilag minden teljesen tiszta az ügylettel kapcsolatban, amely a város érdekeit, sőt hosszútávú érdekeit szolgálja.