Húsvéti szentmisék és istentiszteletek országszerte
Húsvét közeledtével ünnepi szentmiséket, illetve istentiszteleteket tartanak a napokban a magyarországi keresztény egyházak. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint Erdő Péter prímás, esztergom - budapesti érsek nagycsütörtökön olajszentelési szentmisét mutat be 10 órakor a budapesti Szent István-bazilikában.
Dátum: 2003-04-16 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:28.975853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érsek ugyanaznap 18 órakor szentmisét tart az utolsó vacsora emlékezetére az esztergomi bazilikában. Másnap, szintén 18 órakor nagypénteki szertartást mutat be Esztergomban, szombaton pedig 18 órakor Erdő Péter vezeti a húsvéti vigíliát az esztergomi bazilikában. A prímás, érsek húsvét vasárnapján 10 órakor szentmisét tart a budapesti Szent István-bazilikában. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom - budapesti érsek vasárnap 10.30 órakor Esztergomban mutat be szentmisét.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közlése szerint Seregély István egri érsek, a testület elnöke vasárnap 10 órakor az egri bazilikában tart szentmisét. Bábel Balázs érsek szintén 10 órakor a kalocsai székesegyházban, míg Márfi Gyula érsek ugyanakkor a veszprémi Szent Margit-templomban, 11.30 órakor pedig a város bazilikájában mutat be szertartást. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke csütörtökön 18 órakor, vasárnap pedig 10 órakor tart istentiszteletet Debrecenben, a Nagytemplomban. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke vasárnap 11 órakor Budapesten, a Bécsi kapu téri templomban mutat be istentiszteletet.
MTI - fidesz.hu