Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Athénból

Az EU csatlakozási szerződés aláírási ceremóniája után Orbán Viktor kijelentette, hogy az aláírással Magyarország nagy lehetőséghez jutott, de ahhoz, hogy a tagságot sikerre is vigye, még nagyon sokat kell dolgozni.


Dátum: 2003-04-16 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:29.348302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyilatkozatában a volt kormányfő kijelentette: Meg kell köszönnünk azoknak, akik részt vettek a népszavazáson - akár igennel, akár nemmel szavaztak -, hogy részvételükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a mai esemény megtörténhessen. Az elmúlt 13 évben Magyarország minden polgára megdolgozott azért, hogy ennek a lehetőségnek a küszöbére elérkezzünk. A cél az, hogy ne járjunk úgy, mint a rendszerváltoztatáskor, hogy az ország nyertesekre meg vesztesekre szakadt, hanem minden magyarnak nyernie kell. A következő 4-5 évben ez kell, hogy vezesse a mindenkori kormányzatok és parlamenti döntéshozók lépéseit.

Orbán Viktor kifejtette, hogy az EU-ban újfajta, szokatlan helyzetben leszünk, mert a nemzeti érdeket egy nagyobb egységben kell érvényesíteni, amely nagyobb egységnek is megvannak a saját közös érdekei. Nagyon fontos tehát, hogy Brüsszelben és Strasbourgban európai megoldásokat kell találni, de mindig olyanokat, amelyek jók a magyaroknak. A magyar nemzeti érdek képviselete korábban sem volt könnyű, de egyszerűbb volt. Most nemcsak nehéz lesz, hanem még bonyolult is, de nem lehetetlen. A franciák, németek mind ügyesen és keményen képviselik nemzeti érdekeiket, és Magyarországnak is ugyanígy kell tennie. "Mi eddig is európaiak voltunk, Európa a jövőnk, de Magyarország a hazánk" - mondta Orbán Viktor.

Az EU 17 kisebb - mai és leendő - tagországának délelőtti athéni egyeztetésével kapcsolatban a volt kormányfő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökségének tagja elmondta, hogy a kis országoknak vannak közös érdekei, bár Magyarország szerinte ma már nem sorolható a kis uniós országok közé, inkább közepes méretűnek nevezhető. Az uniós intézmények reformjánál jó néhány olyan kérdés került napirendre, ahol a magyar, a cseh és lett érdek egybeesik. "Például az elnöklés eddigi, tagállamonként váltogatott rendszerének fenntartása mindannyiunk közös érdeke, szemben a nagyok ettől eltérő javaslatával" - mondta Orbán Viktor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek