A kormány alkalmatlanságát mutatják a KSH adatai
Ez a gazdasági adat egyértelműen mutatja, hogy a kormány alkalmatlan a válság kezelésére - értékelte Cser-Palkovics András a magyar gazdaság romló teljesítményéről szóló KSH-jelentést.
Dátum: 2009-06-09 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:06.231882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint ugyanis a bruttó hazai termék (GDP) 2009. első negyedévében 6,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A Fidesz helyettes szóvivője szerint a statisztikai hivatal adatai "makacs dolgok", amelyek jól mutatják a helyzetet, a nagymértékben csökkenő fogyasztást és beruházásokat.
Mint hangsúlyozta: az államadósság, az államháztartási hiány mértéke, az emberek mindennapi megélhetési problémái, a munkahelyek tömeges megszűnése egyaránt azt jelzik, hogy a kormány képtelen a helyzet kezelésére.
Egyértelműen látszik, hogy a kormány a brutális megszorításokkal, az adóemelésekkel, az ezekből következő áremelkedésekkel és a munkahelyellenes csomagjával megfojtja a magyar gazdaságot - fogalmazott Cser-Palkovics, aki szerint a gazdasági visszaesés a munkahelyek elvesztését és a szociális feszültség további növekedését eredményezi.
Az MSZP-kormány gazdaságpolitikája középpontjába - tévesen - továbbra is az egyensúlyt állítja, miközben az Európai Unió országainak többségében a kormányok egyértelműen a növekedésre koncentrálnak, és a növekedéssel akarják azután az államháztartási hiány problémáját megoldani, és nem fordítva - hívta fel a figyelmet a politikus.
A politikus Bajnai Gordon sajtóhíradások által megszellőztetett újabb megszorító intézkedéseiről azt mondta, hogy az emberek sanyargatása helyett inkább gazdaságpolitikai váltásra, ehhez pedig politikai változásra lenne szükség.