Bűnösnek találták a szocialista polgármestert
A Tolna Megyei Bíróság első fokon bűnösnek találta hivatali visszaélés és személyes adattal való visszaélés miatt Szabó Loránd dombóvári MSZP-s polgármestert, és ezért 120 ezer forint pénzbírságra ítélte.
Dátum: 2009-06-10 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:16.010934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eljárás pótmagánvád miatt került a bíróság elé. Szabónak ez már a második olyan ügye, amelyben elmarasztalták. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt első fokon szintén pénzbírságot kapott, a másodfokú tárgyalás június 18-án lesz.
Dombóvár első embere ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomoz, mert kétmillió forinttal és egy tanácsnoki állással akarta megvesztegetni az egyik fideszes képviselőt, ha visszavonja az ellene indított pert. A pénz átadását a Hír Televízió kamerája rögzítette.
Dombóvár fideszes képviselői bírósági ügyei miatt eddig hét alkalommal próbálták meg lemondatni Szabót, de a szocialista többségű képviselő-testület ezt minden alkalommal megakadályozta.