Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Többletet termel a mezőgazdaság

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nem ért egyet azzal az ellenzéki pártok által megfogalmazott véleménnyel, hogy a honi mezőgazdaság válságban van, mert egy többletet produkáló termelési ágra nem lehet jellemző ez az állapot.


Dátum: 2002-03-07 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:07.362171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vonza András csütörtökön Jászalsószentgyörgyön tartott fórumán hangsúlyozta: az agrárszférában éppen ellenkező, a fejlődésről szóló folyamat van kialakulóban, és erről a tavalyi év gazdasági adatai tanúskodnak. Mint elmondta: 2001-ben a termelési értékként 180 milliárd forinttal többet könyvelhettek el a tavalyelőtti 1.330 milliárd forinthoz viszonyítva.

Az is a haladást jelzi - fűzte hozzá -, hogy tavaly a mezőgazdasági termelői árak 8 százalékkal, az ipari beszerzési árak pedig csak 5 százalékkal növekedtek, tehát az úgynevezett agrárolló szárai összébb záródtak.

A miniszter kitért arra is, hogy 2001-ben a mezőgazdaságban 150 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, és ebből 100 milliárd forintot tett ki a különböző gépek vásárlása.

Vonza András megjegyezte: problémák természetesen voltak, vannak és lesznek, hiszen a termőföldet nem lehet befedni, és ha másból nem, az időjárás viszontagságaiból sokszor kerekednek gondok.

A miniszter egy másik problémát, az értékesítést szóba hozva hangoztatta: a magyar mezőgazdasági termékek eladásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezetünkben lévő országokat, és ezek közül is talán legnagyobb odafigyelést az orosz piac kíván.

Oroszországban szerzett tapasztalatait közreadva elmondta: tárgyalópartnerei - akik jelentős mennyiségű takarmánykukoricát vásároltak - többször hangsúlyozták, hogy vevők a magyar biológia alapokra is, azaz a tenyészállatokra és vetőmagvakra.

Vonza András szerint az említett magyar produktumoknak az oroszoknál nem kell nagy hírverés, hiszen az ottani szakemberek már 1990 előtt alaposan megismerték azokat és meggyőződtek minőségi jellemzőikről.- Sajnálatos, hogy ezek kiszállítása a rendszerváltozás után alaposan lecsökkent. Miután a magyar-orosz áruforgalom a korábbi évi 500 millió dolláros értékről az ötödére esett vissza, ezen az állapoton mindenképpen javítani kell - vélekedett.

Kapcsolódó elemek