Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdos baráti bizniszek a Malévnél

Lényegében két magas rangú, a szervezett bűnözéssel foglalkozó exrendőr között jött létre az a több szempontból is kifogásolható szerződés, amely alapján közel egymilliárd forintot nyert el a Malév Rt.-től egy biztonsági vállalkozás. A Carriere Biztonsági Tanácsadó és Magánnyomozó Kft. által benyújtott pályázat elbírálásának pártatlanságát többek között azért is vonták kétségbe sokan, mert a Carriere ajánlata több száz millió forinttal volt drágább a komoly referenciákkal rendelkező vetélytársak ajánlatainál.


Dátum: 2003-04-17 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:29.924625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tendert bonyolító Malév-vezető egy közvetett érdekeltsége az OEP-megfigyelési botrányban is érintett. Tóth Ernőnek, a Malévtól nettó 720 millió forintos megbízást elnyerő Carriere Kft. Ügyvezetőjének nem sok fejtörést okozhatott, hogy miként találja meg a közös hangot Jasenszky Nándorral, a Malév vállalkozásbiztonsági igazgatójával, miután a társaság tavaly tendert írt ki a munka- tűz és környezetvédelmi feladatok ellátására.

Tóth Ernő ugyanis a kilencvenes évek első felében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője volt, amíg Jasenszky Nándor az Országos Rendőr-főkapitányság szervezett Bűnözés elleni Igazgatósága alosztályvezetőjeként tevékenykedett. A Magyar nemzet úgy tudja: a két volt rendőrvezető kapcsolata a mai napig barátinak tekinthető.

A pályázaton győztes Carrioere-t egyébként - mint az a cég honlapjából kiderül - kizárólag "a rendőrség bűnügyi állományában több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező, nyugalmazott rendőrtisztek, illetve a Tivoli Film produkciós Kft. Mint pénzügyi befektető alapították".

A tendert lebonyolító Jasenszky Nándor előéletének górcső alá vételével ugyancsak a biztonsági és hírszerző szakmában dolgozó "barátokat" lehet fellelni. Jasenszky a Malév nemrég lemondott elnökének, Huszty Andrásnak a holdudvarából került a légitársasághoz, miután sokáig elválaszthatatlan párosként, szinte minden munkahelyen együtt tűntek fel. A vállalkozásbiztonsági igazgató ugyanis a Horn-kormány idején éppen a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) biztonsági igazgatói posztját töltötte be, mialatt Huszty a pénzintézet elnöki tisztét látta el.

Később, 1998 őszétől, miután Husztynak távoznia kellett az MFB éléről, oktatást vállalt a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol ismét követte őt Jasenszky is. Ő gazdasági és üzleti információszerzést oktatott. Az előadók és gyakorlatvezetők sorában volt még Harmados György, az Országos egészségbiztosítási pénztár körül a közelmúltban kirobbant megfigyelési ügyben felbukkanó Posys Kft.-től valamint forró György, a Siemens Nemzeti Vállalat biztonsági vezetője is. Jasenszky Nándor ugyanakkor résztulajdonosa a Posys-Penna Oktatási Kft.-nek, amelyben tulajdonos a Posys Kft. Is. A hosszú kötelék most megszakadni látszik. Ismert ugyanis, hogy Huszty egy évet sem szolgálhatott a Malév élén, mert Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának szabálytalan megbízása után - társaival együtt - a közelmúltban távozásra szólította fel a pénzügyminiszter.

Amint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, a Carriere Biztonsági Tanácsadó és Magánnyomozó Kft. A Malév tenderén - a legdrágább pályázatként - egy hatvan hónapra szóló, közel egymilliárd forintos megbízást nyert el. A pályázat elbírálásának pártatlanságát többen - így a vesztes cégek is - kétségbe vonják, főképp azért, mert a Carriere ajánlata több száz millió forinttal volt drágább a komoly referenciákkal rendelkező vetélytársak ajánlatainál. Ráadásul a Carriere - amely kezdetben színész - és modellügynökségként, majd magánnyomozó-irodaként működött - éppen a Malév-tender kihirdetésének napján jegyeztette be a megbízás elvállalásához szükséges tevékenységi köröket. Különös volt az is, hogy a cég idén januárban egy - az eredményhirdetést megelőző - háttéregyeztetésen olyan "szorgalmi" feladatokat vállalt, amelyek nem szerepeltek a pályázati kiírásban.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek