Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jóval többe kerül a 4-es metróvonal járműtelepe

A Swietelsky Magyarország Kft. az eredetileg becsült 8,2 milliárd forint helyett 11,5 milliárdért vállalta a budapesti 4-es metróvonal járműtelepének a felépítését, az eredmény a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában jelent meg.


Dátum: 2009-06-11 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:28.152144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés több épületet foglal magába. A központi épület 5 ezer négyzetméteres, amely két csarnokból, továbbá műhelyből és raktárból áll.

A központi épületből emelkedik ki egy 7 szintes, szintenként mintegy 900 négyzetméter alapterületű épülettömb, ez lesz az irodaház. Ebben lesz Budapest három (M2, M3 és M4) metróvonalának teljes integrált diszpécserközpontja is. A járműtároló 11.200, míg a pályafenntartási épület 1.500 négyzetméteres lesz.

A felhívásra öt ajánlat érkezett, a legolcsóbb 9,5 milliárd, míg a legdrágább 13,7 milliárd forint volt. A nyertes a Swietelsky Magyarország Kft. lett 11,5 milliárd forinttal.

Kapcsolódó elemek