A Fidesz csökkentené az otthonhoz jutás terheit
A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselői önálló indítvánnyal kezdeményezik a lakástulajdon-szerzés illetékének és az üzemanyagok jövedéki adójának mérséklését. Mádi László országgyűlési képviselő, a párt otthonteremtési munkacsoportjának vezetője csütörtökön, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az illetéktörvény módosításával azt szeretnék elérni, hogy a vagyonátruházási illeték mértéke 8 millió forint vételárig 2 százalék legyen, a jelenlegi 4 millió forintos értékhatárral szemben.
Dátum: 2003-04-17 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:30.216090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az üzemanyagoknál a jövedéki adó arányának csökkentésével 10 forintot meghaladó literenkénti ármérséklést szándékoznak elérni.
A volt államtitkár kifejtette: az utóbbi években a lakásárak jelentősen emelkedtek, és tetemes járulékos költségek, így a hiteleknél például közjegyzői díj is terheli a vásárlókat. Ezért lenne indokolt, hogy az illetékkedvezmény értékhatára 4 millióról, 8 millió forintra nőjön, s eddig az összegig 2 százalék legyen a mértéke, és csak a fölött "lépjen be" a 6 százalékos kötelezettség.
Mádi László úgy vélte, hogy emelni szükséges a 35 évet be nem töltött fiatalok első lakástulajdon szerzésénél adott illetékkedvezményt is, a mostani 40 ezer forintról, 60 ezer forintra.
A politikus az üzemanyagok jövedéki adómérséklési javaslattal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy tarthatatlan helyzet alakult ki, hiszen sokan a szomszédos országokba járnak át benzinért és gázolajért, mert Magyarországon nagyon magasak az árak.
- A jövedéki adócsökkentés az úgynevezett benzinturizmus megszűnését is magával vonná, így az állam bevételtől nem esne el - mondta Mádi László Nyíregyházán.
MTI - fidesz.hu