Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új épületegyüttes a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián

Sportlegendák jelenlétében ünnepélyesen felszentelték Felcsúton a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia új épületegyüttesét. A Makovecz Imre tervei alapján készült új szakmai és orvosi központ valamint kollégium száz fiatal labdarúgó, valamint a fehérvári első osztályú klub felkészülését segíti.


Dátum: 2009-06-11 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:37.226553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az épületek átadásával megkezdődött a Puskás-Suzuki nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna is, amelyen a többi között a "Száguldó Őrnagy" egykori csapatai, a Real Madrid, a Honvéd és a Panathinaikosz is vendégszerepel. Az ünnepségen Orbán Viktor, a Puskás-akadémia alapítója kiemelte: nem csupán labdarúgókat, hanem olyan embereket nevelnek az intézményben, akik képesek saját sorsukat alakítani.

"Futballista csak abból lesz, akinek van elég lelkiereje, hogy higgyen a szabadságban, saját döntéseiben, saját tehetségében, erre próbáljuk nevelni a gyerekeket" - fogalmazott Orbán Viktor. "Ha az ilyenfajta emberekből sok lesz, sőt több lesz, akkor meg fog változni Magyarország" - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek