Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mélyen sérti a nőket a kormány intézkedése

Komolytalan ígéretek halmaza: a kormány felelőtlenül ígérget, miközben a másik kezével elveszi a munkahelyeket, az emberek megélhetését - reagált az MNO-nak Pelczné Gáll Ildikó a kormányszóvivő azon kijelentéseire, melyek szerint a gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére.


Dátum: 2009-06-11 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:43.295323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budai Bernadett kormányszóvivő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére; ennek keretében 2012-ig, főként európai uniós forrásból 15-16 ezerrel kívánja bővíteni az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát.

Már akkor várólistára kell vetetni a gyermeket, amikor megszületik

Az Európai Unió elvárása, hogy 30 százalékra bővüljön a bölcsődei férőhelyek száma - jelentette ki a Fidesz alelnöke a Magyar Nemzet Online-nak. Most 96 ezer gyermek születik, ami azt jelenti, hogy az unió elvárásainak eleget téve 30 ezerre kell növelni a férőhelyek számát - magyarázta Pelczné. Ma a bölcsődés korúak 10 százaléka jár mindössze bölcsődébe, és 130 százalékos a férőhelyek kihasználtsága - fejtette ki a fideszes politikus. Mint mondta: már akkor várólistára kell vetetni a gyermeket, amikor megszületik.

Csökkenő finanszírozás, lakat került a bölcsődékre

A kormány felelőtlenül ígérget, miközben megszüntettek és integráltak bölcsődéket, valamint folyamatosan csökkentették a finanszírozást - mondta el Pelczné. Tavaly még 547 ezer forintos normatíva jutott egy férőhelyre, idén már csak 540 ezer. Ma 1,2 millió forintba kerül egy Győr méretű városban a bölcsődék finanszírozása egy férőhelyre, ehhez az állam mindössze 540 ezer forintot ad, ezen is látszik, mennyire fontos az államnak a család - jelentette ki a Fidesz alelnöke. Mindeközben munkahelyek szűnnek meg, nincs hova visszamennie a kismamáknak dolgozni - tette hozzá.

Részmunkaidő: 33 kontra 3 százalék

Pelczné szerint szomorú, hogy míg más uniós országokban a részmunkaidős foglalkoztatottság 33 százalékos, addig nálunk csupán 3. "Ebből kiindulva nagyon kérdéses, hogy mennyire hihetünk a szocialisták újabb ígérgetésének. Volt már ötéves adótörvény, ami egy évet se élt. A szocialisták mit sem törődnek a ma problémájával, egy év válságkezelő kormányzásra kaptak megbízatást, miközben 2012-re ígérgetnek"- fogalmazott Pelczné. Mint mondta, ez némi ellentmondást, tudathasadást jelent. Még a válságkezelésre sincs társadalmi támogatottságuk, és már 2012-re ígérgetnek. Felháborító, amit a kormány tesz, mélyen sérti a nőket - tette hozzá.

Titkolják a csomag egészét?

Mennyire lehet komolyan venni egy olyan törvényt, aminek a felét elfelejtették bemutatni? - tette fel a kérdést Pelczné. A fideszes politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy Budai Bernadett kijelentette: amennyiben a köztársasági elnök pozitív ösztönzők hiányára hivatkozva nem írja alá és visszaküldi a családtámogatási rendszer módosításáról szóló új jogszabályt, úgy a legfőbb közjogi méltósággal megismertetik a csomag egészét. Pelczné Gáll Ildikó arra is kíváncsi, hogy eddig miért titkolták el, miért nem mutatták be a teljes csomagot. Pelczné úgy látja, a kormány intézkedései családellenesek: "Semmi eredményt nem látunk a válságkezelésből, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nincs társadalmi támogatottsága a kormánynak."

Kapcsolódó elemek