Gazdálkodási hiányosságok MNV Zrt.-nél
Számvevőszéki vizsgálat elrendelését kéri a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) ügyében Budai Gyula Kovács Árpádtól, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökétől az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottsága által feltárt gazdálkodási hiányosságok miatt.
Dátum: 2009-06-11 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:43.636353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója az ÁSZ elnökéhez írott levelében - amelyet az MTI-hez is eljuttattak - azt írja, hogy az MNV Zrt. a rábízott vagyont sem 2007-ben, sem pedig 2008-ban nem vette nyilvántartásba, nem készült vagyonleltár és vagyonmérleg sem.
A mai napig nem tudható - állítja budai Gyula -, hogy mekkora az MNV Zrt-re rábízott vagyon és ez megkérdőjelezi az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatóságát. A Vagyongazdálkodási Tanácsnak 2008-ban nem volt a tulajdonos által - vagyis a pénzügyminiszter által - elfogadott vagyongazdálkodási stratégiája, az MNV Zrt-nek pedig nem volt 2008-ban a tulajdonos által elfogadott üzleti terve.
A Magosz szövetségi igazgatója szerint az MNV Zrt. törvénytelen működése egyértelműen felveti a Vagyongazdálkodási Tanács és az MNV Zrt. vezérigazgatójának, Tátrai Miklósnak a felelősségét a szükséges intézkedések elmaradása miatt.
Ezen kívül felveti a tulajdonos, vagyis a magyar államot képviselő pénzügyminiszter Veres János volt pénzügyminiszter felelősségét, akinek mint tulajdonosi képviselőnek tudnia kellett volna a törvénytelenségekről, tekintettel arra, hogy az ellenőrző bizottság ezt folyamatosan jelezte.
A levél utal arra is, hogy emiatt május 12-én Budai Gyula Oszkó Péter pénzügyminiszterhez, mint az államot képviselő tulajdonoshoz fordult. S arra kérte: az MNV Zrt. ellenőrző bizottságának jelentése alapján rendeljen el belső vizsgálatot, nevezze meg a törvénysértésekért felelős személyeket, és amennyiben bűncselekmény alapos gyanúja merül fel, úgy tegye meg a szükséges büntetőfeljelentéseket.
Erre azonban nem került sor, mivel a kérést a pénzügyminiszter hatáskör hiányára hivatkozva elutasította. Ezt Budai Gyula elfogadhatatlannak tartotta, mivel a Magosz szövetségi igazgatója szerint minderre a törvényi szabályozás lehetőséget teremt a pénzügyminiszternek. A miniszter ugyanis - állítja Budai Gyula - a részvényesi jogok gyakorlója ugyanis a tanács részére utasítást adhat, amelyet az köteles végrehajtani.
A Magosz szövetségi igazgatója szerint elfogadhatatlan, hogy az MNV Zrt. ellenőrző bizottsága által feltárt törvénysértéseket az a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács vizsgálja ki, amely tagjainak a felelősségét a bizottsági jelentés konkrétan meghatározza.
Mindennek alapján Budai Gyula levelében kéri az ÁSZ elnökét, hogy rendeljenek el számvevőszéki vizsgálatot a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodó Zrt-nél az ellenőrző bizottsági jelentésben megállapított szabálytalanságok miatt.