Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A katasztrofális kormányzás miatt erősödött meg a Jobbik

Kósa Lajos csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány szétverte, kiárusította az országot, és olyan szociális feszültséget gerjesztett, amely a Jobbik megerősödéséhez vezetett.


Dátum: 2009-06-11 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:48.749748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európában a katasztrofális kormányzás és a szociális válság mindig elvezet a szélsőségek megerősödéséhez - jelentette ki a polgármester.

Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében az SZDSZ megsemmisült, az MSZP pedig a Jobbik mögött a harmadik erővé vált - utalt a politikus az európai parlamenti választás helyi eredményeire.

"Az a politika amit itt a Fidesz képvisel, találkozik a választók akaratával, igényeivel" - jegyezte meg a Fidesz alelnöke.

Kósa Lajos megismételte pártja 8 pontban megfogalmazott követeléseit, s kijelentette: hatalomra kerülve eltörölnek minden olyan tervezett lépést - ingatlanadó, oktatási rendszer átalakítása, a közigazgatási eljárási törvény, vagy a Ptk. módosítása -, amit a jelenlegi parlamenti többség a választók érdekei ellenében szavaz meg.

Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke, a Fidesz regionális igazgatója szerint a Jobbik az MSZP-től vitt el szavazatokat. Példaként Ózdot említette, ahol eddig mindig szocialista fölény volt, most pedig a Jobbik 30 százalékot ért el.

"Ott az életben nem volt ennyi Fidesz-szavazó" - mondta Rácz Róbert.

A politikus ugyanakkor közölte azt is, hogy Hajdú-Bihar volt az egyetlen megye, ahol többen mentek el az EP-választáson szavazni, mint öt évvel ezelőtt, s a Fideszre is többen szavaztak, mint akkor.

Kapcsolódó elemek