Gyurcsányi feltételekkel nem szabad új IMF-hitelt felvenni
A Fidesz elnöke szerint a következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit teljesen elkölti a Bajnai-kabinet. Orbán Viktor szerint a szocialisták gyakorlatilag csődbe vitték az országot, így a következő kabinetnek nem lesz miből építkeznie.
Dátum: 2009-06-12 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:27:56.734278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki vezető azt mondta: olyan feltételekkel, mint amilyennel a Gyurcsány-kormány kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal, nem szabad újabb hitelt felvenni, mert az merénylet lenne Magyarország ellen.
A Fidesz elnöke az Európai Néppárt elnökségi ülésén vesz részt Brüsszelben, ahol a párt az EP-választásokat értékeli.
- Az országot tönkretették és kifosztották. Nyakig eladósították, gyakorlatilag Magyarország csődben van, az országot a Nemzetközi Valutaalap finanszírozza ebben a pillanatban. A következő kormány is innen indul majd. Nem ide fogunk megérkezni. Oda fogunk megérkezni, hogy Magyarország pénzügyileg is a saját lábán áll majd, erős lesz és képes lesz saját magát fönn-, illetve eltartani. Azonban amíg ide elérünk, addig is forrásokra lesz szükség. Egy biztos: az IMF-fel olyan feltételek mellett, mint amilyenekkel a mostani kormány megállapodott, nem tudunk megállapodni, mert azt az országgal szembeni merényletnek tartom. Lesznek nehéz tárgyalásaink, Magyarországot működtetni kell, ahhoz meg pénz kell, ráadásul gyorsan létre kell hoznunk néhány százezer új munkahelyet, ehhez is források kellenek, aztán saját lábunkra fogunk majd állni és az ország újra külső kiszolgáltatottságtól mentesen élheti majd az életét - jelentette ki a hírTV-nek pénteken Brüsszelből Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.