Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felháborító a szocialisták javaslata

A Fidesz szerint felháborító az a szocialista javaslat, mely szerint az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől, az országos és helyi politikusoktól, valamint a bankoktól és vállalkozásoktól a kríziskezelő alap feltöltésére. Szijjártó Péter pártja erről szóló álláspontját pénteken, Budapesten ismertette.


Dátum: 2009-06-12 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:02.195377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felháborító, amit a szocialisták művelnek a szociális területen. Elvették a 13. havi nyugdíjat, lerövidítették a gyest és a gyedet, befagyasztják a családi pótlékot, az áfa emelésével drágul minden, s ezt követően azt gondolják, hogy ha "körbeadnak egy befőttes üveget", majd megoldódik minden - mondta a Fidesz elnöki stábjának vezetője sajtótájékoztatón arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól a Fidesz Tóbiás József pénteki bejelentéséhez.

Az MSZP frakcióigazgatója pénteken sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől, az országos és helyi politikusoktól, valamint a bankoktól és vállalkozásoktól a kríziskezelő alap feltöltésére.

Magyarország első száz leggazdagabb vállalkozója személyesen vállaljon egyszeri segítséget az alap feltöltésében, ugyancsak vállaljon szerepet minden politikus, legyen országos, vagy önkormányzati - közölte a kormánypárti képviselő. Hozzátette: ugyanezt várják minden olyan vállalattól, pénzintézettől és banktól, amely állami segítséget kapott az elmúlt években azért, hogy működni tudjon.

Tóbiás József elmondta: azt javasolják a kormánynak, kezdeményezze a bankoknál, hogy az erre vonatkozó törvény őszi elfogadásáig se lakoltassanak ki családokat lakásukból azért, mert nem tudják fizetni lakáshitelük megnövekedett törlesztőrészletét.

"Ez több mint felháborító" - közölte Szijjártó Péter, aki szerint ha az elvett szociális juttatásokat visszaadnák, és elnézést kérnének az emberektől a korábbi rossz döntésekért, Bajnai Gordon kormányfő elnézést kérne, mert offshore-műveletekben vett részt, és visszafizetné a költségvetésnek a hiányzó pénzt, s ugyanezt tenné Oszkó Péter pénzügyminiszter is, akkor ez egy jó kezdet lenne.

Egy ilyen lépés viszont elfogadhatatlan - jelentette ki Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek