Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagypénteki demonstráció az elkerülőút miatt Szigetváron

A 6-os út félpályás lezárására készülnek azok a szigetvári lakók, akik elégedetlenek a közelmúltban megépült elkerülőút vonalvezetésével. A polgárok a rendkívül nagy forgalom okozta zaj-, rezgés- és egyéb környezeti ártalmak ellen tiltakozva döntöttek úgy, hogy április 18-án délután 14-16 óra között demonstrációt tartanak.


Dátum: 2003-04-17 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:32.080728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem a pénteki lesz az első tiltakozás és fórum a 6-os út szigetvári elkerülő szakasza miatt. A kérdés múlt év nyarán és őszén is napirenden volt a lakók, a városvezetők és a közútkezelő között. Az alaphelyzet változatlan: ugyan több variációban is kidolgozták a nyomvonal folytatását, ám az út megépítésére nincs pénz, így a járművek továbbra is a belvárost elkerülve, de a nyugati kerületeken keresztül szelik át Szigetvárt.

A polgármesteri hivatal számításai szerint a városnak közel félmilliárd forintra lenne szüksége ahhoz, hogy kisajátítsa a megfelelő megoldáshoz szükséges területet. Márpedig ez a kulcskérdés. Korábban a választókerület országgyűlési képviselője, Pichler Imre a parlamentben interpellált a közlekedési miniszternél az ügy érdekében, ám akkor azt a választ kapta Csillag Istvántól, hogy a pénzügyi források megléte esetén is csak 2004 után lesz lehetőség a továbbépítésre. A város egyelőre nem talált olyan forrást, amelyből a kisajátítás költségeit fedezni tudná. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyelőre nem lesz változás. Annyi azonban májusban várható, hogy az útszakasz teljesen új burkolatot kap, ezzel a rezgés következményei csökkennek. A még egyeztetés alatt álló 2003-as városrendezési tervben szerepel egy újabb változat: a nyomvonalat az érintett városrészt elkerülve a vasút mellett folytatnák, és az út a molványi árok közelében csatlakozna vissza a 6-osra. Az elképzelés ellen viszont a még csak rajzon szereplő új úthoz közeli utcák lakói tiltakoznak.

A városi rendőrkapitányságon megtudtuk, a húsvét előtti pénteken szokásos nagy forgalmat a helyszínen lévő munkatársaik igyekeznek folyamatossá tenni, így a demonstráció két órája alatt torlódással várhatóan nem kell számolni.

M. A., Dunántúli Napló, 2003. április 17.

Kapcsolódó elemek