Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Van kiút a válságból

Elég volt a tehetetlenségből, a víziók hiányából, a gazdaságot kifehéríteni akaró offshore-lovagokból, a szocialista statisztikából, a trükkökből, a hazugságokból.


Dátum: 2009-06-13 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:08.389837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Van kiút a válságból (Varga Mihály)

Június 7-ei választást Varga Mihály a normandiai partraszálláshoz hasonlította. Mindenki tudja, hogy a szenvedésnek hamarosan vége lesz, és jobb kor köszönt ránk - jegyezte meg.

Biztosak lehetünk benne, hogy a magyar emberek döntő többsége mellettünk áll, a jelenlegi hatalom iránti bizalom végleg elfogyott. Az EP-választáson az MSZP több helyen csak a harmadikként végzett, az SZDSZ pedig technikai KO-t kapott - húzta alá a politikus. A magyar emberek döntő többsége utoljára üzente ennek a hatalomnak, hogy elég volt, ez így nem mehet tovább - szögezte le Varga Mihály, megjegyezve: minél kevesebb a hatalom, annál nagyobb a vágy, hogy ezt gyakorolják.

Van kiút a válságból. A Fidesz-KDNP képes arra, hogy kivezesse az országot a válságból, és újra felemelje a nemzetet - húzta alá Varga Mihály.

* * *

Megerősítették a szocialistáknak címzett követeléseket

Megerősítették a szocialistáknak címzett követeléseket a Fidesz XXIII. kongresszusán szombaton Budapesten.

A határozati javaslatot, amelyet Varga Mihály terjesztett elő, egyhangúlag, a küldöttek kézfelemeléssel jelzett szavazásával fogadta el a kongresszus még a tisztújítás eredményhirdetése előtt.

A határozatban rögzítik, hogy az európai parlamenti (EP) választáson az emberek megvonták a bizalmat a szocialista párttól, az MSZP pedig már több alkalommal is semmibe vette az emberek akaratát, most azonban itt az ideje, hogy végleg félreálljanak a változás útjából.

A határozatban ugyanazokat követelik az MSZP-től, mint amelyeket a Fidesz elnöksége szerdán nyílt levélben fogalmazott meg a szocialistákhoz fordulva.

Ilyen követelés többek között, hogy a parlamenti választásokig függesszék fel a privatizációs eljárásokat, vonják vissza az ingatlanadó bevezetéséről szóló javaslatot, a külföldről felvett hitelekből ne támogassanak bankokat, vessenek véget "a bukott pártpolitikusok állami intézményekbe történő ejtőernyőztetésének", és állítsák le a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi cégének alapítási folyamatát, valamint tartózkodjanak a rendőrség, a titkosszolgálatok és hadsereg politikai célokra történő felhasználásától.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 372, 'source_type': 'media', 'source_id': 3226, 'target_type': 'article', 'target_id': 90875, 'relation_type': 'describes'}