Fecskeház után idősotthon
A múlt év végén elkészült fecskeház utolsó, hatodik lakása is elkelt: a napokban költözött oda Kisbudmérról a második kisgyermekét váró fiatal házaspár. E beruházással bevált az önkormányzat számítása, nevezetesen a faluba történő letelepítés elősegítése, hiszen az összkomfortos garzonokba a már említett település mellett Mohácsról, Lánycsókról és Szederkényből jöttek vissza a családok.
Dátum: 2003-04-17 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:13:32.386873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Most annak a feltételét próbálják megteremteni a képviselők, hogy az egyedül maradt idős emberek se kényszerüljenek elhagyni a lakhelyüket, s ezért az igényeik szerinti ellátást is biztosító nyugdíjasház építését készítik elő. A négy garzon, illetve négy másfél szobás lakrészből kettőt mozgáskorlátozottak számára is használhatóan alakítanának ki. A kiviteli tervek már elkészültek, s amennyiben a több mint 56 milliós munkához Babarc támogatást kap, az építést még idén elkezdik.
Berta M. írása, Dunántúli Napló, 2003. április 17.