Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor beszédének szó szerinti leirata


Dátum: 2009-06-13 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:10.177075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor beszéde

Az Országgyűlési képviselőcsoport beszámolója

Köszönöm szépen, esküszöm nem az én ötletem volt, hogy június 13-án, a születésnapomon legyen a kongresszus, de jólesik. Köszönöm szépen. Utoljára, ha jól emlékszem Rákosi Mátyásnak lehetett hasonló emléke, amikor pártkongresszust szerveztek a születésnapjára. Ezen túl semmilyen politikai közösséget nem vagyok hajlandó Rákosi Mátyással vállalni, ezúton bejelentem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kongresszus!

Amikor a magyar Országgyűlésben dolgozó Fidesz Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának beszámolóját kell a Kongresszus elé terjesztenem, akkor azt hiszem, hogy az összes felszólaló közül én vagyok a legkönnyebb helyzetben, hiszen azt tudom mondani, hogy eddigi tevékenységünk egyik legfontosabb eredménye, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke nem Gyurcsány Ferenc április 14-e óta.

Ami pedig további munkára ösztönöz minket, hogy jelen pillanatban Bajnai Gordonnak hívják a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, viszont ami megalapozza a következő beszámolónk sikerességét, egy év múlva ilyenkor Orbán Viktornak hívják a Magyar Köztársaság miniszterelnökét. Ha jól végezzük a dolgunkat. És jól kell végeznünk a dolgunkat, nekünk a parlamentben is, hiszen nem könnyű helyzetből indultunk 2006 tavaszán és tudjuk, hogy még sok mindent kell tennünk a hátralévő időszakban, reméljük minél rövidebb időszakban, ahhoz, hogy valóban egy év múlva ilyenkor már kormánypárti frakcióvezetőként számolhassak be Önöknek a frakció elvégzett eredményeiről.

Nem könnyű helyzetből indultunk, hiszen 2006 májusában egy reggeli TV-műsor előtti beszélgetés során a TV-műsor vezetője azt mondta nekem cinkosan, kacsintva, hogy titeket meg úgy is szétszedünk és az MDF-ből csinálunk jó kis ellenzéki pártot helyettetek. És nem könnyű helyzetből indultunk, már csak azért sem, mert pontosan tudom, indokoltan 2006 tavaszán sokan nem fűztek ahhoz túl sok reményt, hogy a frakció engem választott meg frakcióvezetőjének. Úgymond szemüveges ember, magas, nyúlánk, gyomorbeteg külsejű. Ennek úgy sincs sok keresnivalója Gyurcsánnyal szemben. Gyurcsány meg fogja őt enni reggelire. Ahogy az egyik publicista, igaz velünk nem túlságosan szimpatizáló publicista fogalmazott - Navracsics úr pedig jobb lesz, ha leveszi a szemüvegét, mert akkor maflást kap, hogy az el fog repülni.

Nos, Hölgyeim és Uraim!

Gyurcsány Ferenc jobb lett volna, ha leveszi a szemüvegét, mert akkor talán még mindig miniszterelnök lenne.

2006-ban, amikor kongresszust tartottunk, akkor Önökhöz szóltam, akkor csak azt mondtam, hogy én csak bizalmat kérek, mert én tudom, hogy én meg tudom csinálni, azt kérem, hogy Önök támogassanak mindig. Ezért sikerült, mert Önök támogattak mindig. Önök, akik dolgoztak, akik szórólapoztak, akik hittek bennünk akkor is, amikor úgy tűnik, hogy reménytelenül nehéz helyzetben vagyunk, és akik buzdítottak akkor is, amikor már úgy tűnt, hogy már kifelé jövünk ebből a nehéz helyzetből.

De engedjék meg, hogy külön köszönetet mondjak elsősorban a Fidesz Országgyűlési képviselőinek, akik gyakorlatilag látatlanban választottak meg engem 2006 májusában frakcióvezetőjüknek, akik mindig is segítettek a mindennapi munkámban, akik támogattak buzdítottak, és ha valami hibát vétettem, akkor nagyvonalúan elsiklottak fölötte. Köszönöm szépen az egész frakciónak, minden képviselőtársamnak, hogy ebben a három évben segítette munkámat.

Azért is könnyű helyzetben vagyok, mert azt hiszem, a Magyar Országgyűlés legjobb frakcióját vezethetem, minőségét tekintve, kitartását tekintve és bátorságát tekintve nekünk vannak a legjobb országgyűlési képviselőink, holtversenyben a KDNP-vel.

Engedjék meg, hogy személy szerint is megköszönjem Semjén Zsoltnak, hogy ott ült velem bent a parlamentben, hogy bölcsen és türelmesen kivárta mindig, hogy ő akkor szóljon, amikor már a kormánypárti hozzászólókkal szemben meg lehet védeni engem. Megvédett engem, de nemcsak engem védett meg, hanem rajtunk keresztül mindannyionkat, akik egyetértettünk azzal, hogy civilizációs botrány, hogy Gyurcsány Ferenc Magyarországon miniszterelnök lehet.

Íme, elértük azt az eredményt, aminek következtében ma már nem arról folyik a vita, hogy ki fogja megnyerni a következő választásokat, hanem arról folyik a vita, hogy a Fidesznek sima többsége lesz, kétharmados többsége vagy adott esetben háromnegyedes többsége. Ezt a vitát alapvetően az Országgyűlésben kellett megvívni, de tudjuk, hogy Önök nélkül nem tudtuk volna megvívni, ha Önök a mi vitáinkat nem folytatják otthon, az utcákon, munkahelyen, sorban állás közben, tömegközlekedési járműveken vagy általában baráti beszélgetésekben. Elmondva a mi érveinket, sőt időnként további érveket adva nekünk. Természetesen tudjuk, hogy ma az európai parlamenti választások után szűk egy héttel nemcsak Magyarország, de Közép-Európa egyik legerősebb pártja is vagyunk. És azt is tudjuk, hogy a politika abból a szempontból különös terület, hogy itt a nagyobb erő nem több jogot, hanem több kötelezettséget és több felelősséget jelent. Tudjuk, hogy az Önök bizalma az nem azt jelenti számunkra, hogy most már lazíthatunk, hátradőlhetünk és bármit megengedhetünk magunknak, hanem pontosan tudjuk, hogy az Önök bizalma azt jelenti, hogy az eddigieknél is keményebben kell dolgozni, hogy meg tudjuk valósítani azokat az eszméket, azokat az elképzeléseket, és azt a jövőképet, amelyben Önök is hisznek, amelyet mi képviselünk az Országgyűlésben és amelyek majd kormányzati pozícióból el kívánunk érni.

A Fidesz Polgári Szövetség az Országgyűlésben meglehetősen intenzív törvényalkotó munkát folytatott. Az elmúlt kongresszus óta eltelt két évben 122, azaz százhuszonkettő törvényt terjesztettünk be. Ennek a 122 törvényjavaslatnak elenyésző kisebbségét és jobbára csak a technikai jellegűeket támogatta az a kormány, amely folyamatosan arra panaszkodik, hogy a Fidesz nem képes a párbeszédre, és azt is tudjuk, hogy módosító javaslataik jelentős része elvérzett. Még sem adtuk fel a reményt, soha egy pillanatig sem, hogy az Országgyűlésen keresztül is valahogyan próbáljuk meg Magyarország fejlődését a helyes irányba terelni, hiszen tudjuk, hogy minden követ meg kell mozgatnunk annak érdekében, hogy Magyarország lezárja a reménytelenség fejezetét és végre megkezdhessük a remény útját, elinduljunk a remény útján, kifelé a válságból. Éppen ezért 2008 szeptembere óta négy alkalommal indítványoztuk az Országgyűlés feloszlatását, hogy minél előbb országgyűlési választásokat tarthassunk, minél rövidebbre zárjuk ezt a kormányzati agóniát, a kormányzati képmutatást, és általában a kormányzati reménytelenség időszakát.

A Gyurcsány-Bajnai korszakot le kell zárnunk. Le kell zárnunk azért, mert Magyarországot válságba vezette. Mert Magyarországot kudarcba vezette. Mert Magyarországot gyengévé tette. Mert Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem hiteles politikus ma a magyar választópolgárok előtt. Ma olyan kormányzati politikusok mondják nekünk, hogy mindannyionknak áldozatot kell vállalni a válságért, akik maguk adó elkerülők. Akik maguk mindent megtettek azért, hogy korábbi pályafutásuk során vagy adott esetben még most is, hogy minél kevesebb adót fizessenek, akik a saját villájukban létező uszodát tűzi víztározóvá minősíttetik át azért, hogy ne kelljen utána adót fizetni, akik éjszakai áramot használnak a saját villájukban, azért, hogy olcsóbb legyen a rezsi. És akiknek a válságból való áldozatvállalás mindössze arra korlátozódik, hogy az épülő új villájukban a rovarokat elriasztó vízpermet függönyről kénytelen lemondani. Végül is válság van mondják azoknak a nyugdíjasoknak, akiktől elvették a 13. havi nyugdíjat, mondják azoknak a közalkalmazottaknak, akiktől elvették a 13. havi fizetést.

A mai kormány nem hiteles, mert az elmúlt 7 év Magyarországon a rossz kormányzás 7 éve volt. Hiteltelen politikusok rossz elképzelések mentén, a hatalommal visszaélve gyakorolták és sokszor alázták meg a magyar polgárokat. Az irigység politikája jegyében állítottak szembe társadalmi csoportokat, szociális státuszuk, faji hozzátartozásuk vagy éppen nemi hozzátartozásuk mentén. Az orvosokkal elhitették, hogy korrupt hálagép automaták. A pedagógusokról elhitték, hogy lusta naplopók, akik nyáron úgysem dolgoznak. A nővérekről elhitették, hogy nem lelkiismeretesen végzik a munkájukat. A nyugdíjasokról elhitették, hogy túl magas a nyugdíjuk és túl sokat fogyasztanak. A diákokról elhitették, hogy nem tanulni akarnak, nem a munkájukat akarják végezni, hanem mindössze a napot akarják lopni. Mindannyionkról, különböző csoportokra felosztva elhitették, hogy valójában léhűtők vagyunk. A vállalkozókról elhitették, hogy semmi mást nem akarnak, mint adót elkerülni, talán saját példájukból indultak ki és saját villájukat szépítgetni, nem pedig munkahelyet teremteni.

Le kell zárnunk ezt a fejezetet, mert mi tudjuk, hogy ez nem így van. Magyarország a tehetséges, dolgos és szorgalmas emberek hazája. Az a magyar nemzet, amely 100-150 éven keresztül példát tudott mutatni Európának és nemcsak Európának, hanem Amerikának is, leleményességből, találékonyságból, szorgalomból és kitartásból, az újra példát fog tudni mutatni. Csak arra van szükség, hogy egy olyan kormánya legyen az országnak, amelyik kivezeti a válságból. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség ilyen párt. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség összefogja azokat a jobbközép csoportosulásokat, amelyek tudják és ismerik a kiutat a jelenlegi válságból. Tudjuk, és ismerjük, mert olyan alapértékeknek vagyunk a birtokában, amelyek a politikában is hasznos iránytűnek bizonyulnak. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja. Mi nem értünk egyet azzal, hogy akár faji, akár nemi, akár felekezeti alapon különbséget lehetne tenni a Magyar Köztársaság polgárai között.

Mi hiszünk abban az alapvető jogállami parancsban, hogy aki bűncselekményt követ el, az büntetést érdemel. Aki pedig ártatlanul és becsületesen kíván élni, az a védelem joga mentén védelmet érdemel az államtól. Meg kell védenünk a becsületes embereket. Ismét be kell bizonyítani, hogy Magyarországon becsületesen jobb és kifizetődőbb élni, mint becstelenül.

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség a tisztességes piac pártja. Nem hiszünk abban, hogy az, ami ma Magyarországon piacgazdaság címén megvalósul, az kimerítené a tisztességes piac gazdaság kategóriáját. Fel kell számolnunk a korrupciót, fel kell számolnunk azt, hogy szigorúan kormányzati kapcsolatok mentén, kormányzati tisztviselők megkenésével valaki boldogulhasson, sőt csak így lehessen boldogulni ma a magyar gazdaságban.

Fel kell számolnunk a kartelleket és fel kell számolnunk a monopóliumokat. Meg kell nyitnunk a magyar piacot a mikro-, kis- és középvállalkozások előtt. Lehetővé kell tennünk, hogy a magyar kis- és középvállalkozások ismét be tudjanak jutni a piacra, egyről a kettőre tudjanak jutni. A magyar gazdasági növekedés alapjává váljon ismét a magyar kis- és középvállalkozások és a hazánkban működő nemzetközi cégek és magyar nagyvállalatok közötti partnerségi kapcsolat. Mi ezt meg tudjuk valósítani, rá tudjuk szorítani a nemzetközi cégeket, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokkal működjenek együtt és meg tudjuk nyitni a piacot a magyar kis- és középvállalkozások előtt.

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség a szociális piacgazdaság pártja. Hiszünk abban, hogy a szolidaritás és a versenyképesség nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező értékek. Hiszünk abban, hogy csak egy egészséges, összetartó, képzett és művelt társadalom lehet versenyképes. Csak egy erre épülő gazdaság lehet versenyképes, csak ez eredményezi a tartós gazdasági növekedést Magyarországon. És abban is hiszünk, hogy a gazdasági növekedés gyümölcseit elsősorban arra kell fordítanunk, hogy a magyar társadalom minél szolidárisabb összetartóbb és igazságosabb legyen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma Magyarországon nem igazságos a politika. Meg kell nyitnunk a politikát mindazok számára, akik úgy érzik, hogy az ő ügyeikkel nem foglalkoznak a politikusok. Ma a magyar politikusok szinte kizárólag a fehérbőrű középkorú egészséges férfiemberek politikájával foglalkozik. Egymás között megbeszéljük az ügyeinket, de nem foglalkozunk a fogyatékosokkal, nem foglalkozunk a nőkkel, nem foglalkozunk azon kisebbségekkel, akik az elmúlt 20 évben kiszorultak a magyar társadalom fősodrából. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség tudja a megoldást ezekre a megoldásokra. Mi voltunk az első olyan párt, amely roma származású képviselőt juttatott ki a parlamentbe, 2004-ben.

Mi vagyunk az a párt, amelynek a legtöbb romaszármazású képviselője van a Magyar Országgyűlésben. Mi vagyunk az a párt, amelyik az első mozgássérült országgyűlési képviselőt juttatta az országgyűlésbe, Hirt Ferenc személyében. És mi vagyunk a párt, amelyik az első nagyot halló siket, európai parlamenti képviselőt juttatjuk az Európai Parlamentbe Kósa Ádám személyében.

Mert pontosan tudjuk, hogy nem azzal segítünk ezeknek a csoportoknak, hogy ha álszent, szemforgató retorikai kitételekkel, látszólag panaszkodunk nekik, látszólag megvédjük őket. Hanem azzal segítünk nekik, ha az autentikus képviselőiket oda juttatjuk, hogy a döntések születnek, ha munkahelyet teremtünk, ha a gazdasági növekedést beindítjuk, ha megnyitjuk az oktatás és tanulás lehetőségét ezeknek a csoportoknak. Mert hiszünk abban, hogy Magyarország többre képes, hiszünk abban, hogy minden társadalmi csoport megtalálja a boldogulását Magyarországon, hiszünk abban, hogy ezeket a lehetőségeket csak mi tudjuk megnyitni ezeknek a csoportoknak. Ezért szükséges az, hogy ne csak a hátralévő, remélhetőleg minél rövidebb időszakban szorgalmasan és keményen dolgozzon az országgyűlésben és továbbra is kiérdemeljük az Önök bizalmát, hanem a következő választások után, amikor remélhetőleg kormányt fogunk alakítani, akkor a kormányzati politikában is meg tudjuk jeleníteni ezeket a szempontokat.

Mi hiszünk abban, és a törvényalkotó tevékenységünk során érvényesítettük is ezeket a szempontokat, hogy a polgári Magyarország mindenki köztársasága. Mindenkié, aki itt van Magyarországon, aki itthon érzi magát Magyarországon, és aki tenni akar Magyarországért. Túl nehéz helyzetben vagyunk most ahhoz, hogy bárkiről is lemondhatnánk. Hogy bárkinek is azt mondhatnánk, hogy rád nincsen szükség. A Te képességeidre nincsen szükség, a Te tehetségedre nincsen szükség.

Az elkövetkező időszakban mindenkire szükség lesz. Mindannyionkra, minden erőnkre, ahhoz, hogy Magyarországot kivezessük a válságból. De mi ki fogjuk vezetni Magyarországot a válságból.

Ehhez kérem a további bizalmukat, köszönöm szépen a figyelmüket.

Kapcsolódó elemek