Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pelczné Gáll Ildikó beszédének szó szerinti leirata

Pelczné Gáll Ildikónak a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzott beszéde. Szó szerinti leirat.


Dátum: 2009-06-13 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:10.553589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim!

Engedjétek meg, hogy vicc helyett, egy közmondással kezdjem. Ez a közmondás egy indiai közmondás. Arról szól, az az üzenete, hogy a tigrist először lélekben kell elejteni, a többi pedig puszta formaság. No, a mi tigrisünk a múlt vasárnap kimúlt. Lélekben kimúlt. Az az igazság, hogy régen kicsit extigris volt. Nagyon nehezen mozgott, a bömbölése is egyre halkabbá vált. Néha az volt az érzésem, hogy egy olyan régi lemezt hallgatok egy olyan régi lemezjátszón, amibe egyre kevesebb áram jut. A barátaim azt mondják, hogy nekik Monty Pythonék expapagája jut eszükbe, az a papagáj, amit leszögeztek a kalitkába és néha megmozgattak, néha megbökdöstek, hogy mozogni látsszék. Nos, mindegy, hogy tigris vagy éppen papagáj, az a lényeg, hogy a választók kiállították a bizonyítványt. Menthetetlenül és gyógyíthatatlanul kimúlt. Azt gondolom, hogy nehéz feladat áll még előttünk. Ez a puszta formaság koránt sem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzés lesz.

Kedves Barátaim!

Gróf Klebelsberg Kuno mondja valahol: "A politika egy hosszún lejáratú váltó. Sokáig el lehet követni szarvashibákat, de aztán, mint ahogy a váltó lejár, előbb-utóbb meg kell fizetni ennek az árát." Magyarország történetében a létező szocialistákkal az elmúlt hét katasztrofális esztendő megmutatta vasárnap, hogy mi is ez az ár. Mit is tettek ezek a szocialisták? Felélték a holnapot, hogy hatalomra juthassanak és felélték a mát, hogy a hatalmat megtarthassák. A szocialisták kormánya nem számol a gazdaság reális helyzetével, nem számol annak az igényeivel, rátelepszik az országra, kiszívja belőle a tőkét, ellehetetleníti a vállalkozásokat, a munkavállalóból munkanélkülit varázsol. Egyre nagyobb terheket rak azok vállára, akik hajlandók hordozni, de vinni a terheket egyáltalán nem segít. Így aztán egyértelmű, hogy egyre kevesebben tartanak el egyre többeket. A létező szocialisták kormányzása alatt mindenki rosszul jár. Mindenki rosszul jár, aki alkot, termel, dolgozik. Az eredményt pedig ismerjük.

Én nem akarom végigmondani a nyomorúságunk minden terepét. Nem akarok beszélni a családokat ért megszorításokról, a nyugdíjak megrövidítéséről. Nem akarok beszélni a vagyonadó minősíthetetlen formában történő bevezetéséről. Csak annyit említenék meg, hogy az IMF-fel kötött szerződést a parlament kikerülésével hozták létre, majd most a magyar szuverenitást csökkentő kényszerítő nemzetközi szerződésekre kezdenek el mutogatni. De távozni azt nem akarnak. A következő kormánynak ki kell egyenlíteni a szocialisták váltóját. A következő évtizedünk rámegy a romeltakarításra. De ilyet is átéltünk már. A szocialisták legnagyobb bűne azonban nem a mérhetetlen arrogancia, mégsem a nagyképű hozzá nem értés, mégsem a fennhéjázó ostobaság, hanem egész egyszerűen az, hogy semmibe veszik és kinevetik a választóikat. Semmibe veszik a demokráciát és lábbal tiporják a jogállamiságot. Mindjárt itt lesz június 16-a. Június 16-án november örökösei cinikusan október vértanúit fogják ünnepelni. Ismerős a helyzet?

Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim!

Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd a munkát, hogy terveket készítesz. Ne ez legyen az első. Ne az legyen az első, hogy összeszeded a megfelelő darabokat, szerszámokat, szögeket, eszközöket, hanem elsőként menj ki a tengerpartra. Ébreszd fel szívedben a vágyat a tenger iránt - írja Saint-Exupéry. Két évtizeddel ezelőtt indultunk el a nagy útra. Szívünkben hatalmas vágy volt. Vágy a szabadságra, vágy az igazság követésére, vágy az összetartozásra. Vágy egy olyan országra, ahol szabadon, félelem nélkül lehet élni, ahol mindenki szorgalma és tehetsége szerint jut előre. Vágy egy olyan köztársaságra, amely független más államok hatalmi befolyásától, megbecsüli a polgárait, támogatja a tisztes vállalkozást, megvédi a törvénytisztelőt és így összességében a nemzet fejlődéséért dolgozik. Szívünkben hatalmas vágy volt mindarra, amit egyetlen szóval demokráciának lehet nevezni. Húsz éve egy fiatalember a Hősök terén a vértanuk koporsója mellett kimondta mindezt. Kimondta mindezt a magyar nemzet nevében és annak a formálódó közösségnek a nevében, amely húsz esztendőn keresztül mindvégig hű maradt a magyar szabadsághoz, a demokráciához és a rendszerváltoztatás eszményeihez. Azóta nagy utat jártunk be. Hatalmas szövetséggé formálódtunk. Mára itt található mindenki, aki a rendszerváltoztatásnak az örököse és egy pillanatig sem alkudott meg a pártállammal és jogállami keretek között kíván tovább dolgozni.

Tisztelt Kongresszus!

2006 óta és 2006-ban is nagyon nehéz képletet kellett megoldanunk. A képlet arról szólt, hogyan lehet áttörni a hazugság, a képmutatás, az osztogatás, a fosztogatáson alapuló létező szocialista politikai világát. Egyáltalán hogyan lehet megvédeni a jelenünket és a jövőnket? A Fidesz mindvégig kitartott a demokratikus úton. Nem szőtt összeesküvést az alkotmányos rendnek a megdöntésére, de nem ment el szó nélkül a legsötétebb diktatúrát idéző jogsértések mellett. Sokan nem hittek a demokratikus útban. Legyintettek és következmények nélküli országról beszéltek. Sokan nevettek is a három igen-es szociális népszavazás esetén, azt kérdezték, a választók közönyösek, nem volt még elég december 5-e? A demokrácia azonban nincsen meg választópolgár nélkül. Mindenkinek tudomásul kell venni, a demokrácia róla is szól. A népszavazás eredménye fényesen bizonyította a demokrácia erejét. Megmutatta azt is, egyszer-egyszer be lehet csapni a választókat, meg is lehet vezetni őket, de ők attól még pontosan tudják, mi az a közjó, nem kellenek hozzá tanulmányok és pontosan tudják azt is, hogy mi az országnak az érdeke. Tudjuk jól, nincs olyan kormány, amely megoldaná minden problémánkat, nincs is erre szükség. A családok meg tudják oldani a saját problémáikat, a vállalkozások, a gazdák meg tudják oldani a saját problémáikat, de soha, soha, de soha többé nem fordulhat elő, hogy egy kormány maga legyen a probléma!

Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim!

Ha a Jóisten a nőt a férfi urává szerette volna tenni, akkor Ádám fejéből vette volna, ha a rabszolgájává, akkor az Ádám talpából, de egyenlő társává szerette volna, ezért az oldalából vette. Szent Ágoston mondta ezeket a gondolatokat, mintegy másfél ezer évvel ezelőtt. Mi ebben a közönségben ugyanúgy, mint a férfiak, nem pozíciókra, hanem munkára, feladatokra jelentkezünk. Ezeket szeretnék elvégezni. A nagy csapatnak, ennek a nagy csapatnak fontos részeként dolgozunk mi is a hétköznapokban, éppen úgy, mint dologidőben a kampányokban. Megvívtuk a magunk harcait, megfutottuk a magunk köreit, lejátszottuk a magunk meccseit. Rengeteg munkát végeztünk a kampányokban, a közösségi életnek a formálásában. Mindenütt ott voltunk, ahol dolgozni kellett, ahol bátorítani kellett, ahol meg kellett oldani a leglehetetlenebb feladatokat is, de tüstént. A nők munkája éppen úgy, mint a férfiaké, megkerülhetetlen politikai közösségünkben. Lehetett ránk számítani, ha kenyeret kellett kenni, ha kopogtató cédulákat kellett gyűjteni, ha tüntetést kellett szervezni, ha érvelni kellett az önkormányzatokban vagy a parlament plenáris ülésén. A nők szerveztek és terveztek, érveltek és meghallgattak, segítettek és buzdítottak. Csak egy égi kilométeróra számláló tudná megmutatni, hogy hány kilométer van a lábukban, a biciklijükben, az autójukban, hány kilométer, amit a közös ügyünk sikeréért tettek meg. Együtt, közösen elvégeztük a munkát. Köszönöm mindannyiótoknak, köszönöm, hogy ennek a munkának az elmúlt két ciklusban alelnökként is részese lehetek! Köszönöm, hogy számítottatok rám és elvégezhettem ebből a nagyszerű munkából a rám eső részt! Szeretném folytatni. Kérlek benneteket, támogassatok szavazataitokkal!

Kedves Barátaim!

Megnyertük az európai parlamenti választást! Lélekben győztünk vasárnap. Győztünk, mert a választók meghallgattak, megértettek és feleltek. Azt mondtuk, elég ebből a tehetetlen és lehetetlen sodródásból! Azt mondtuk, egészen más út vezet egy erős és sikeres Magyarországhoz. Azt mondtuk, igen, Magyarország többre képes! Azt mondtuk, számítunk Magyarország minden polgárára és ők is számíthatnak ránk! A választók pedig azt mondták: bízunk bennetek, lássuk mit tudtok! Nos, hátra van még a puszta formaság, amely, mint minden formaság kellemetlen és időt rabló. Puszta formaság, mert ettől a kormánytól némi fasisztázódáson és a válság elmélyítésén túl nem számíthatunk semmi jóra. Olyan intézkedésekről van szó, amely csak addig áll fenn, amíg ez a kormány van. Kellemetlen és időrabló dolog, mert a szocialisták által megszokott utóvédharcok, ejtőernyős káderek széthintése és a vagyonnak a kimentése nagyon-nagyon sok fájdalmat fog még okozni. De ezek az intézkedések és a lepacsizott mutyik is csak addig állnak fenn, amíg a kormány van. Legyünk benne biztosak, eljön az igazság pillanata és az odaszögezett expapagájt eltakarítjuk, eltakarítjuk és kalitkáját kisöpörjük!

Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim!

Nagyon nagy feladat felemelően nehéz feladat vár ránk. Azért dolgozunk és küzdünk, hogy ebben az országban szabadság és demokrácia legyen. Azért dolgozunk, hogy Magyarország gyarapodó, erős ország legyen. Olyan ország, amely őrködik a nemzet sorsa felett határon innen és határon túl. Azért küzdünk, hogy legyen vége a reménytelenség hét esztendejének, azért küzdünk, hogy a remény visszatérhessen mindenkihez. Ahhoz, hogy sikeresen meg tudjunk felelni ennek az óriási kihívásnak, én kívánom mindannyiuknak, emeljük tekintetünket újra és újra a közös cél felé! A közös cél a szabadság és a demokrácia felé, amelyen húsz évvel ezelőtt elindultunk. Ébresszük fel szívünkben a vágyat a tenger iránt!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Kapcsolódó elemek