Az uniót aggasztja az iráni elnökválasztás kimenetele
Az Európai Unió aggodalmának adott hangot az iráni elnökválasztás megrendezésének módja miatt.
Dátum: 2009-06-14 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:17.275753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az integrációs szervezet szombat esti közleménye elsősorban a szavazást kísérő állítólagos szabálytalanságokra, valamint azokra az erőszakos cselekményekre hívja fel a figyelmet, amelyek a választás eredményének közzététele után robbantak ki.
Az elnökválasztást a hivatalban lévő konzervatív államfő, Mahmúd Ahmadinezsád nyerte, ám az eredményt nem fogadja el legfőbb vetélytársa és kihívója, a reformerként elkönyvelt Hoszein Muszavi.
Az Európai Unió közleménye hangsúlyozza azt a reményt, hogy a választás nyomán enyhülni fog Irán és a nemzetközi közösség közötti feszültség, amelynek fő oka az iszlám köztársaság nukleáris programja.