Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem hajlandók tudomást venni az emberek akaratáról

A szocialisták és a liberálisok nem hajlandók tudomást venni az emberek akaratáról, az európai parlamenti választásokon azonban újabb félreérthetetlen üzenetet kaptak - mondta a Civil Összefogás Fórum vasárnapi demonstrációján Tarlós István.


Dátum: 2009-06-14 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:18.971110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Polgári Szociális Bázis alapítójaként felszólaló politikus hangsúlyozta: az egy hete elért eredménnyel a Fidesz-KDNP-nek kétharmados többsége lenne a parlamentben.

Tarlós István szerint az MSZP közepes párttá zsugorodott, és az újonnan létrejött radikális nemzeti vonal vetélytársává vált, az SZDSZ pedig lényegében kiradírozta magát kétszázalékos eredményével, a Munkáspárt vetélytársa lett.

Tarlós István beszélt arról is, hogy Magyarország nem táptalaja a rasszizmusnak, csak az elkeseredettségnek.

A szervezők bejelentése szerint a beszédek elhangzása után az Andrássy úton keresztül a Parlament elé vonulnak.

Kapcsolódó elemek