Gripen ellentételezés
Mádi László szerint a Gripen repülőgépek 108 milliárd forint összegű ellentételezése jelentős, 32 milliárdos befektetést jelent a különböző ágazatoknak.
Dátum: 2002-03-07 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:07.743804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára csütörtökön Nyíregyházán jelentette ki, ahol az ITD Hungary szervezésében konferenciát rendeztek az ellentételezésről.
Mádi László megerősítette: az ellentételezési beruházásoknál a kormány megkülönböztetetten kezeli a fejlesztésre kijelölt térségeket.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a befektetések fogadásánál a támogatásra szoruló régiók számára előnyt biztosítanak. Összesen 78 kistérség mintegy 1400 települése számíthat kiemelt segítségre, amennyiben a svéd üzleti partnernek megfelelő együttműködési ajánlatot tesz.
Szabó Sándor, a Gazdasági Minisztérium ellentételezési titkárságának vezetője bejelentette: márciusban adatbankot hoznak létre, amelyben a magyar ajánlatokat összesítik, s az információkat a svéd cégek rendelkezésére bocsátják. Hozzátette: mindenekelőtt a működő tőke magyarországi fogadását támogatja a minisztérium, illetve szorgalmazza a beszállítói kapcsolatok kialakítását.
A program 9 évre szól és az ellentételezés 50 százalékát 5 és fél éven belül teljesíteni kell.
Mats Warstedt, a Gripen International programigazgatója közölte: a cég 1995-től 1,2 milliárd dolláros elő ellentételezési programot valósított meg Magyarországon. Az eddigi befektetések közül az Electrolux, az Ericsson, a Scania és az SKF fejlesztését jó példaként említette, hiszen több ezer magyarországi munkahelyet teremtettek.
A Gripen International mögött álló ipari vállalkozások éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd amerikai dollárt.