Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább javul a fürdőhelyek vízminősége az EU-ban

Az Európai Unió egész területén javul a fürdőhelyek általános vízminősége - jelentette be Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi EU-biztos a témáról készült éves jelentést ismertetve.


Dátum: 2009-06-15 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:22.309561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavalyi fürdőszezonban a tengerparti fürdőhelyeknek hozzávetőleg 96 százaléka, a folyóparti és tavi fürdőhelyeknek pedig 92 százaléka teljesítette a minimumkövetelményeket - derül ki a felmérésből, amelynek közzétételét hagyományosan a strandszezon kezdetéhez igazítják.

A jelentés szerint 1990-ben a tengerparti vizeknek még csak a 80, a belföldi fürdőhelyeknek az 52 százaléka felelt meg a minimum követelményeknek.

Dimasz arra is emlékeztetett, hogy 2006-ban az unióban új fürdővíz-minőségi jogszabály lépett érvénybe, amely egyebek között nagyobb hangsúlyt fektet a nyilvánosság tájékoztatására a fürdőhelyek minőségével kapcsolatban. A tagállamoknak 2015-re kell teljes körűen végrehajtaniuk az irányelvet, de tizenkét tagállam, köztük Magyarország már a tavalyi szezonban az új jogszabályban előírtak szerint követte nyomon a fürdőhelyek minőségét.

A jelentés részletes adatokat tartalmaz Magyarországról is. Eszerint tavaly az országban 256 természetes fürdőhelyet figyeltek folyamatosan, és ezek közül csak hét nem tett eleget a kötelező vízminőségi és más előírásoknak. Ezek nagy részét be is zárták vagy betiltották a szezon folyamán.

Egy évvel korábban viszont még 12 fürdőhely maradt el az uniós kritériumoktól.

Kapcsolódó elemek