Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miniszternek nem elég jó az MTA szakértelme

Az önkormányzati miniszter idén csak azokat a várossá nyilvánítási pályázatokat hagyta jóvá, ahol szocialista vezetés van. Így esett ki többek között Balatonkenese is. Bóka István és Ivanics Ferenc interpellációja.


Dátum: 2009-06-15 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:28.092569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A miniszternek nem elég jó az MTA szakértelme (Bóka István és Ivanics Ferenc)

Az idei várossá nyilvánítási pályázat elbírálásánál a szakmai érvek semmit sem számítottak,

pedig különösen indokolt lett volna, mivel az idén rendkívül sok, több mint 30 nagyközség pályázott - emlékeztetett interpellációjában Bóka István. Folytatta: a városi rang nemcsak presztízst, de az akadozó pályázati rendszerben talán több lehetőséget is jelenhet a nyertesek számára. Például a város rehabilitáció esetén jelentősebb pályázati pénzeket nyerhet el egy település. A városi cím elnyerését a kormányzat előterjesztése alapján a Köztársasági Elnök hagyja jóvá - tette hozzá.

Az előterjesztést készítő miniszter Ön! Az információk szerint az Önkormányzati Minisztérium a nagyközségek rangsorolására szakmai zsűrit kért fel. A szakért ők hét pályázó települést találtak a városi címre egyértelműen alkalmasnak és megfelelőnek - ismertette a képviselő. Ebbe a körbe tartozott például a több mint 12 kilométeres Balaton parttal rendelkező Balatonkenese is, ahol az úthálózat hossza meghaladja a 130 kilométert és a Győr-Moson-Sopron megyében, városhiányos térségben található Beled is.

Ön, Miniszter Úr, gyakran hivatkozik a szakmaiságra. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy például három olyan települést is kihúzzon a szakmai listáról - köztük Balatonkenesét - amelyet a szakértőkből álló zsűri egyértelműen a legjobbak közé sorolt. Az Ön által kihúzott településeken jobboldali a vezetés és a választókerület parlamenti képviselője is jobboldali - tette világossá Bóka István. Ön azonban továbbfolytatta a sort, ha lúd, legyen kövér alapon, a szakmai bizottság javaslata alapján rendkívül gyengének minősített pályázókat alkalmasnak nyilvánított, pusztán azon az alapon, hogy ott szocialista a vezetés - húzta alá.

A politikus taglalta: az "itt a piros, hol a piros" játék lényege, hogy mikor a jóhiszemű játékos azt hiszi mindent ért, akkor csapják be, olyan lapot húzva elő, ami nem is volt az asztalon. S úgy látszik hasonló eset történt itt is.

"Tisztelt Miniszter Úr! Ön állítólag egy szakértői kormány tagja, de akkor miért nem hallgat a szakértőkre? Miért nem a szakmai bizottság döntése alapján javasolja a városi címek kiosztását, miért politikai szempontokat mérlegel? Miért húzta le a listáról Balatonkenese nagyközséget, ahol a nyári idegenforgalmi szezonban, csúcsidőben akár 30 ezer ember is tartózkodhat, vagy az akadémiai tanulmányok szerint is alkalmas Beledet? Hajlandó-e a szakértők szerint jobb pályázatot írt településeket visszavenni a listára?" - fordult Varga Zoltánhoz a fideszes képviselő.

Az önkormányzati miniszter válaszában kijelentette: őt törvény szerint nem köti a szakmai zsűri véleménye, a szakértők csak javaslatot tehetnek. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a nyertes pályázók között nem csak szocialista vezetésű települések szerepelnek. Nem tartom szerencsésnek a témában a köztársasági elnök döntését megelőzően országos szintű vita folytatását - tette hozzá.

Ivanics Ferenc, az interpelláció másik benyújtója a miniszter válaszára reagálva elmondta: Varga Zoltán egyetlen tollvonással tette tönkre mindazt, amiért a "kiejtett" települések évek, évtizedek alatt véghezvittek. Milyen szakértői kormány az, ahol egy miniszternek nem elég a Magyar Tudományos Akadémia szakértői véleménye? - fordult Vargához, majd hozzátette: válaszát nem fogadom el.

A kormányt támogató parlamenti többség elfogadta az önkormányzati miniszter válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4077, 'source_type': 'media', 'source_id': 3230, 'target_type': 'article', 'target_id': 90915, 'relation_type': 'describes'}