Kinek az érdeke a vízvagyon hasznosítása?
A kormány nem támogatja a vízvagyon privatizációját - mondta Bajnai Gordon kormányfő hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában. A miniszterelnököt Fónagy János fideszes képviselő kérdezte erről.
Dátum: 2009-06-15 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:38.551989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kinek áll érdekében, hogy a magyar vízvagyonnal, hasznosításával, kezelésével kapcsolatos kérdéseket lebegtesse? Kinek áll érdekében, hogy a víztulajdonra vonatkozó egyértelmű törvényi szabályozást vállalatszervezési, vagyonkezelési manipulációkkal kijátssza, megkerülje? Ha a kormánynak nem áll érdekében, akkor miért nem állítja le a vízi közművek összevonását, miért nem akadályozza meg a magyar vízhasználati, vízkezelési jogok eladását?" - kérdezte az ellenzéki politikus.
Kitért arra: a víz a 21. század legfontosabb stratégiai tényezője. A víz tulajdonlása, hozzáférhetősége nemzeti ügy. A kormányfő válaszában kiemelte: Magyarországnak nem érdeke, hogy vízvagyonát privatizálják. Ha pedig ez Magyarországnak nem érdeke, akkor a mindenkori magyar kormánynak sem lehet érdeke.
Fónagy János ezzel szemben rámutatott arra, nem a tulajdon privatizálása, hanem a kezelési, vagyonkezelési, használati jogok magánkézbe adása forog közszájon. Az ezzel kapcsolatos kormányzati szándékot nem állt módjukban megismerni, a vonatkozó határozatot eddig nem kapta meg, többszöri kérésére sem. Bajnai Gordon viszontválaszában megerősítette, nem áll szándékukban privatizálni a vízi közmű vagyont, vagy akár vízhasznosítás feletti koncessziós jogokat.