Továbbra sincs előrelépés a horvát-szlovén határvitában
Az Európai Unió a hétfői egyeztetéseken sem tudta jobb belátásra bírni az EU-tag Szlovéniát és a tagság elnyerésére törekvő Horvátországot kétoldalú határvitájuk megoldása érdekében.
Dátum: 2009-06-16 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:41.780241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szlovénia a vita miatt immár fél éve gátolja a horvát EU-csatlakozási tárgyalások folytatását, pedig az EU korábban célként tűzte ki, hogy Zágráb 2010-ben vagy 2011-ben csatlakozhasson az unióhoz.
Olli Rehn, az EU bővítési biztosa - az uniós országok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozása alatt - megbeszélést folytatott Gordan Jandrokovic horvát és Samuel Zbogar szlovén külügyminiszterrel, külön-külön, valamint hármasban is. Kénytelenek voltak azonban megállapítani, hogy az álláspontok továbbra sem esnek egybe.
Jandrokovic újságíróknak azt mondta, hogy a mostani találkozó eredménye "nulla-nulla" volt.
A megbeszéléseket azonban "még e héten" folytatják - közölte az MTI-vel egy uniós szóvivő. Tekintettel arra, hogy csütörtökön és pénteken tartják Brüsszelben a tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, várható, hogy a közeli napokban az EU nagy nyomást fejt ki a felekre a megoldás érdekében.
A vita a kicsiny Pirani-öböl körül forog. Ha a szlovén-horvát határ az adriai öböl közepén húzódik - miként azt kiinduló szabályként a nemzetközi jog előírja -, akkor a horvát és az olasz területi vizek "összezárulnak" Szlovénia előtt, ha viszont az egész öböl a szlovénoké, akkor Szlovénia szabad kijárathoz jut a nyílt tengerre. A szlovénok a méltányosság elvére, valamint a tengerre való akadálytalan kijutás emberemlékezet óta nem vitatott, megszilárdult gyakorlatára hivatkoznak.
Az EU próbálna közvetíteni, de a horvátok - ragaszkodva a jog betűjéhez - minden közvetítés végállomásaként a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot szeretnék látni, míg a szlovénok az EU által tető alá hozott egyezséget akarnak.
Horvátország EU-csatlakozásának ügye egyébként nem csupán a szlovénokkal való területi vita miatt áll rosszul. Mint uniós források közölték, Serge Brammertz - aki a főügyészi posztot tölti be a délszláv háborúkban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéken (e törvényszék nem azonos a fent említett, nemzetközi jogi vitákkal foglalkozó Nemzetközi Bírósággal) - az EU-külügyminisztereknek hétfőn adott tájékoztatásában elégedetlenségét hangoztatta Horvátország együttműködési készségét illetően. A horvátok mindmáig "nem találnak" olyan, Brammertz szerint létező katonai dokumentumokat, amelyek fontosak lehetnének annak megítélésében, milyen parancsokat adtak annak idején horvát katonai vezetők polgári lakosság elleni fellépésre.