Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fenntartások a foglyok befogadásával kapcsolatban

A Fidesznek fenntartásai vannak a guantánamói foglyok magyarországi befogadásával kapcsolatban - mondta Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke hétfőn az MTI-nek, a távirati iroda azon értesülésére reagálva, hogy csütörtökön Magyarországon tárgyal az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja.


Dátum: 2009-06-16 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=135260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:28:42.198681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesznek fenntartásai vannak a fogolybefogadásokkal kapcsolatban, de hangsúlyozom, hogy konkrét kezdeményezésre tudunk konkrét álláspontot kialakítani" - mondta Németh Zsolt. A Fidesz szakpolitikusa kiemelte: pártja az amerikaiak javaslata után alakítja ki konkrét állásfoglalását. Az MTI azon kérdésére, hogy konkrétan milyen fenntartásaik vannak, a képviselő azt mondta: idő előtti erről beszélni.

Az amerikai elnök által kinevezett guantánamói különmegbízott, Daniel Fried csütörtökön a Külügyminisztérium államtitkára és szakállamtitkára mellett a parlamenti pártok képviselőivel is tárgyal a tervek szerint. A külügyi szóvivő ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: még nincs döntés a guantánamói foglyok befogadásáról, de Magyarország továbbra is nyitott a kérdés megvizsgálására. Nem változott az az álláspont sem, hogy Magyarország legfeljebb 1-2 egykori foglyot fogadhat be, ha megszületik a döntés - tette hozzá.

Az MSZP támogatja a guantánamói foglyok befogadását, ez azonban nem jelenthet biztonsági kockázatot Magyarország számára - mondta Kozma József, a parlament külügyi bizottságának szocialista alelnöke a hírre reagálva.

Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását. A foglyok befogadásáról néhány héttel később számos európai országgal, így Magyarországgal is tárgyalásokat kezdett az Egyesült Államok. Guantánamón jelenleg mintegy 240 embert tartanak elzárva a világtól, akik döntően arab országok állampolgárai. Sokuk már évek óta az amerikai börtöntábor lakója, néhányukat olyan módszerekkel vallatták, amelyek jogvédő csoportok szerint kínzásnak minősülnek.

***

A Fidesz jó eséllyel támogatja majd a kormány döntését az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) mandátumának meghosszabbításáról, ha megszületik a döntés - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten az MTI-nek.

"A Fidesz nem foglalkozott még ezzel a kérdéssel, a kormányzat feladata eldönteni, hogy milyen határidőre, határozott vagy határozatlanra kívánja meghosszabbítani a mandátumot. Azt gondolom, időszerű lenne, hogy a kormány ezzel kapcsolatban állást foglaljon" - hangsúlyozta Németh Zsolt. A Fidesz szakpolitikusa hozzátette: jó esélyt lát arra, hogy pártja támogassa a PRT mandátumának meghosszabbításáról szóló kormánydöntést, ha ez megszületik.

A politikus azt követően nyilatkozott a távirati irodának, hogy Dankó István, a honvédelmi minisztérium főosztályvezető-helyettese az MTI-nek hétfőn azt mondta: egy hónapon belül dönt a kormány az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport mandátumának meghosszabbításáról, és arról, hogy határozott vagy határozatlan idejű legyen a misszióhosszabbítás. Az MSZP támogatja az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) mandátumának meghosszabbítását - hangsúlyozta erre reagálva Kozma József, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának szocialista alelnöke.

Magyarország 2006 óta működtet tartományi újjáépítési csoportot az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A PRT munkájában jelenleg 234 katona vesz részt.

Kapcsolódó elemek